Ízek birodalma : étlap

Az élet szép..

Hogy mi a magyar ételek ízletességének titka? Végy egy konyhát, amelynek ükapja kaukázusi, dédapja olasz, nagyapja török, sógora osztrák, nagybátyja francia. Keress ehhez egy népet, amelynek jó ínye, fejlett ízlése, és emellett érzéke, kedve van a főzéshez.

Gundel Károly

Mondd meg, mit eszel, s megmondom, ki vagy. (Dis-moi ce que tu manges, je te dirai ce que tu es.) Anthelme Brillat-Savarin (1755-1826)
Isten teremtette az embereket, az ördög a szakácsokat. – Helmut Wandmaker

Az alvástól megéhezem. Az evéstől elálmosodom. Az élet szép.

Mesék

Spenótos-mese
Kobak azt mondta: - Nem akarom megenni a spenótot!
A szalvéta azt mondta: - Nem akarok Kobak nyakában maradni. - Leugrott a nyakából és elszállt.
A szék azt mondta: - Nem akarok Kobak alatt állni - és összecsuklott.
Az ingecske azt mondta: - Nem akarom Kobakot melegíteni - és lefoszlott róla.
A nadrágocska azt mondta: - Nem akarok Kobak nadrágja lenni - és lecsúszott.
A cipő azt mondta: - Nem akarok Kobak lábán maradni - és elszaladt.
Ottmaradt Kobak a konyha kövén, ebé nélkül, ruha nélkül.
Mama azt mondta: - Nem akarom itthagyni Kobakot ebéd nélkül, ruha nélkül: éhes és fázik.
Toppantott egyet, és visszaszaladtak a cipők,
tapsolt egyet, és előkerült a nadrág,
megpaskolta Kobakot, és rajta termett az ingecske,
összehúzta a szemöldökét, és lábraállt a szék,
intett egyet, és visszaröpült a szalvéta,
mosolygott egyet, és Kobak megette a spenótót. /Hervay Gizella/

Jó tündér

Házaspár a 40. házassági évfordulót ünnepli egy étteremben. Az asztaluknál ott terem egy tündér: szeretném teljesíteni egy kívánságotokat... ezen a szép napon.

Feleség: egy világkörüli út.... vele..

Tündér legyint egyet a varázspálcájával, és máris az asztalon. .. ami az utazáshoz kell.

Férj: Drágám ne haragudj, de ez egy soha vissza nem térő alkalom... én egy 30 évvel fiatalabb feleséget szeretnék...

A feleség és a tündér szomorúan néz, de hát a kívánság.... az kívánság..

A tündér legyint a varázspálcájával....

de eközben a férj aggastyánná változik..

mert a tündér is..... nő volt.

Krumplis mese

Volt egy szegényember

meg a felesége.

Krumplit ettek minden

áldott nap ebédre.

Ebédre még hagyján,

reggelre se volt más.

Hogy még a tövét is

járná meg a rontás.

De bizony ne járja,

vette védelmébe

a krumplit a szegény

ember felesége.

Ha krumpli se volna,

fölkopna az állunk.

Így hát, édes uram,

krumplit vacsorázunk.

Okos egy menyecske

volt a szegényasszony,

tudta az urára

hogy s miképpen hasson.

Nem árt, édes uram,

kendnek is azt tudni,

hogy Burgundiából

jött hozzánk a krumpli.

Hát ezért legalább

ünnep- és vasárnap

nevezzük illendőn

mi is burgonyának.

Hétköznap, amikor

sok az ember dolga,

akkor kérdezheti:

kész-e a pityóka.

Nyár elején a még

zsenge-friss gumókat

becézte az asszony

földimogyorónak.

Nemcsak eszes asszony,

ügyes is a lelkem,

minden étkezéskor

mással traktál engem.

Ha nem tudnám, észre

se venném, hogy krumpli:

nem tudnám a főztjét

sohase megunni.

Levesnek, tokánynak,

sültnek, körítésnek,

ahogy ő készíti,

meg nem enni vétek.

Így beszélt az ura,

az egész környéken

nincsen olyan asszony,

mint a feleségem.

Kivált a paprikást

ahogyan csinálja,

arra még a síri

holt is hazajárna.

A harangozónak

sincs minálunk dolga:

az illattól kondul

a harang is szóra.

Egyszer a király is,

akinek szakácsa

beteg volt, megjelent

krumplipaprikásra.

Megnyalta az ujját

őfelsége, s nyomba

ültette az asszonyt

urastól hintóba.

Azóta a király

s az udvari népek

burgonyát, pityókát,

krumplit pecsenyéznek

/Kányádi Sándor/

A kőleves (népmese)

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy háborúból haztérő szegény katona. Rongyosan és éhesen ment egyik faluból ki, a másikba be, de bizony nem kínálták meg sehol se egy falás kenyérrel vagy egy kis meleg levessel. Bekéredzkedett az egyik házhoz is, kért a másik háznál is. Volt ahol a kutyát is ráeresztették, máshol meg olyan szegénynek tettették magukat, mint akiknek semmijük sincs.
Elhatározta magában a katona, hogy a következő faluban bemegy a legelső házba, és lakjon ott bárki is, levest főz magának. Ahogy beért a faluba, föl is vett az útról egy követ, s bement a legelső házba. Egy öregasszony lakott itt.
- Jó napot, öreganyám!
- Adjon Isten, vitéz uram!
- Hát hogy s mint szolgál az egészsége?
- Az enyém szolgál, ahogy szolgál, hát vitéz uramnak hogy szolgál?
- Nekem is éppen úgy szolgál, ahogy szolgál. De nagyon éhes vagyok, és úgy ennék valamit, ha volna, aki szívesen adna.
- Jaj, lelkem, vitéz uram, adnék én, ha volna. De én is olyan szegény vagyok, mint a templom egere. Semmim sincs, tiszta üres a kamrám, üres a padlásom, üres mindenem. Még egy falás sincs idehaza.
- Jól van - mondja a katona -, én nem vagyok annyira szegény, mint az látszik, van itt a zsebemben egy jó nagy kő. Ebből én tudnék levest főzni, csak kéne egy üstöcske vagy egy fazék, amiben megfőzhetném.
Kíváncsi lett nagyon az öregasszony, milyen lehet az a kőleves.
- Fazekat éppen adhatok, mert az van elég - mondja az öregasszony -, csak az nincs, amit beletehetnék.
Megmosta a katona a követ jó alaposan, aztán beletette a fazékba. Az öregasszony tüzet rakott. A katona vizet töltött a kőre, s odatette főni. Időnként egy jó hosszú fakanállal megkeverte a vizet.
Leste az öregasszony, hogy mit csinál a katona. Amikor a víz már forrt, a katona megkóstolta a levest.
- Finomnak finom - mondja -, de ha egy kicsi só volna benne, akkor még finomabb volna.
- Hozok én sót, van nekem - sürgölődött az öregasszony, és már hozta is. Beletette a katona a levesbe a sót, megkevergette jól, s azt mondta:
- Tudja-e, ha lenne egy kanálka zsírja, akkor lenne igazán jó ez a leves.
Felelte rá az öregasszony:
- Van nekem az is, hozok én!
Hozott egy kanál zsírt, azt is beleeresztették a fazékba. Kevergette a katona a levest, kóstolgatta, az öregasszony meg leste. Azt mondta egyszer csak a katona:
- Tudja, én gyakran főzök kőlevest, és elmondhatom, hogy a kőleves akkor a legfinomabb, ha egy kis kolbász is kerül bele.
- Van nekem kolbászom is - vallotta be az öregasszony -, hozok én egy darabot a kamrából.
Be is ment, a katona meg utánakiáltott:
- Hozzon akkor már két darabot, öreganyám, mert nekem is kell egy darab meg magának is.
- Hozok, hozok! - kiáltott vissza az öregasszony, és már hozta is a két darab kolbászt.
A katona beletette azt is a fazékba. Közben szép lassan kevergette, kóstolgatta.
- Tudja -e - szólalt meg újra -, ha volna egy pár szem krumplija, azt még beleapríthatnánk a levesbe. S ha még egy kis zöldség is kerülne, az volna csak igazán fölséges!
- Van nekem az is - büszkélkedett az öregasszony -, mindjárt hozom is. Hamar hozott egy pár zöldséget, krumplit, azt gyorsan megpucolták, végül azt mondta az öregasszonynak:
- Kóstolja csak meg, maga is, hogy milyen jó!
Megkóstolja az öregasszony is:
- Jaj, hát sose hittem volna, hogy kőből ilyen jó levest lehessen főzni - csapta össze a kezét.
Hagyták még egy kicsit főni, aztán így szólt a katona:
- Még egy pár szem rizs is jó lenne bele, ha volna, de ugye az nincsen?
- Van nekem az is - bólogatott az öregasszony. Hamar még egy pár szem rizst is hozzátettek. Felsóhajtott a katona:
- No, most már tisztára olyan ez a leves, mint amilyeneket én szoktam főzni.
Megvárták, hogy megfőjön, aztán a katona szedett egy jó nagy tányérral az öregasszonynak, egyet magának, s jóízűen megették. Az öregasszony nem győzött eleget csodálkozni, hogy miként lehet egy kőből ilyen jó levest főzni? Mikor jóllaktak, azt kérdezte a katonától:
- Mondja, vitéz uram, nem adná el ezt a követ? Sokszor az sincs, amit főzzek, s ebből milyen jó levest tudnék én főzni:
- Eladom én szívesen! - felelte a katona, és elmosolyodott a bajusza alatt. - Száz forintért odaadom.
Az öregasszony hamar odaadta a száz forintot, kivette a levesből a követ, egy kendőbe betakargatta, s jól eldugta.
A katona meg elsomfordált a száz forinttal, nehogy az öregasszony meggondolja magát. Így már jól is lakott, és volt neki száz forintja is, vígan rótta estig az utat, amíg nem talált megint egy olyan öregasszonyt, aki nem tudta, hogyan kell főzni a kőlevest. Ott aztán újra jóllakott.
Ez volt a kőleves története. Éljetek úgy, hogy nektek sohase kelljen megkóstolnotok!

Ízek birodalma

2012. szeptember 27., csütörtök

Étlap kisokos