A következő címkéjű bejegyzések mutatása: paradicsom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: paradicsom. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. július 28., hétfő

Szupergyümölcs - a paradicsom

A paradicsom őshazája Nyugat-Dél-Amerika és Közép-Amerika. A közhiedelemmel ellentétben nem a nagy Kolumbusz fedezte fel az aztékok által afrodiziákumnak tekintett és előszeretettel termesztett paradicsomot, hanem 1519-ben a spanyol konkvisztádor, Cortez. A Montezuma kertjeiben meglelt, szerelmi ajzószernek tartott paradicsom magjai az ő jóvoltából jutottak el Európába, ahol inkább a kerti dísznövényként tartották, mint ették. Erre jó okuk volt.
A középkori Európában a paradicsom karrierje viszonylag rosszul indult. Egyrészt formájában nagyon emlékeztetett az igen mérgező nadragulyára, ezen kívül a gazdagabb családok edénykészlete sem segített a gyümölcszöldség elfogadásában. Az akkortájt használatos ón tányérokból a paradicsom sava mérgező anyagokat oldott ki, így néhány halálesetet követően megcsappant a paradicsomfogyasztási kedv. A szegényebb – fa tálakból étkező – dél-európai lakosság körében azonban igen nagy népszerűségre tett szert a paradicsom.

Az Európába érkező első paradicsomok valószínűleg a mai koktélparadicsom méreteivel bíró sárga példányok voltak. Erre utal a növény termésének olasz neve: pomo d'oro, azaz aranyalma. Az aranyalmákat szépségükért tartották a sevillai kolostorok kertjeiben, de a spanyolországi móroknak köszönhetően a növény egész Európában elterjedt./mindmegette/




Ebben a lédús, zamatos termésben a legnagyszerűbb talán az, hogy akár magában, akár salátában, mártásban, lepényre vagy tésztára halmozva, fűszerezve, vagy ízesítés nélkül - tehát gyakorlatilag mindenféle formában isteni finom. Ráadásul több fajtája közül is válogathatunk kedvünkre, a törpe koraitól az őszi nagy termésű paradicsomig, így ki-ki megtalálhatja a maga ízlésének megfelelőt.

Miben rejlik nagyszerűsége?

Már élénkpiros színét látva is szinte gyógyul az ember, hát még, ha fogyasztja! Szinte az egész testednek jót teszel azzal, ha minél többet eszel belőle nyáron, vagy paradicsomléként télen!
Ám természetesen a paradicsom sem hoz gyógyírt mindenki számára. Mert akinek segít, azt egészségessé teszi, akár a legsúlyosabb önpusztító betegségekkel szemben is, szinte mindent megadva a testnek, hogy elérje a gyógyulást. De akár az is előfordulhat, hogy éppen az okozza, vagy épp fokozza a fájdalmat, hogy sokat eszel belőle. Ezért figyelj a tested reakcióira a paradicsom esetében is, ugyanúgy, ahogy teszed ezt bármely más tápláléknál.

1. Segíti az emésztést

Oxálsav tartalma hozzájárul az emésztés serkentéséhez, ha gyomorsav-túltengéstől szenvedsz, attól is segít megszabadulni.

2. Erősíti az immunrendszert

Mivel a paradicsomlében sok az A-vitamin, így egyebek mellett ennek is köszönhető, hogy hatására hatékonyabb a T sejtek működése a test védelmi erejében

3. Gyógyítja a bőrt

Szintén A-vitamin tartalmának köszönhető, hogy kiváló egyes bőrproblémák gyógyításában és a nap által okozott égések csillapításában. De hatékony az ibolyántúli sugarak által okozott károsodások gyógyításában is.

4. Regenerálja a májat

A benne lévő A-vitaminnak, valamint vértisztító képességének és még számos hasznos anyagának köszönhető, hogy képes regenerálni a súlyosan károsodott máj sejtjeit is.

5. Méregtelenít

Káliumtartalma miatt a paradicsomlé igazi vértisztítónak számít, míg a többi ásványi anyaga miatt képes a benne levő mérgek eltávolítására is.

6. Csökkenti a rák kockázatát

A paradicsomban megtalálható a bioflavon és a likopin, melyek kimondottan rákellenes anyagként ismertek. Így minél többet fogyasztunk belőlük, annál kisebb lesz a kockázata a rákos megbetegedésnek. Ennek oka, hogy ez a karotin fajta nagyon ellenálló, és sokkal hatékonyabb, mint például a sárgarépában található karotin. Ugyanakkor a paradicsomban megtalálható A-, C- és E-vitaminok megvédik a test sejtjeit a szabadgyökök pusztító hatásától.

7. Tisztítja a sebeket, csökkenti a gyulladást

Hitted vagy sem, a paradicsom nemcsak belsőleg, de külsőleg is hatékony. Tegyél a nehezen gyógyuló sebre, gyulladt körömre paradicsompakolást, vagy akár egy nyers paradicsomszeletet, és meglátod, nem csak megtisztítja a sebet, de segíti a sebgyógyulást is.

Forrás: wellnesscafe.hu

2013. szeptember 23., hétfő

Csípjen, mint a menyecske nyelve

Csípőspaprika-krém házilag

Ne szalasszuk el a gazdag őszt, ne sajnáljuk a vesződést a házi ízesítők elkészítésére .Sok felesleges adalék -
anyagot spórolunk el a szervezetünktől, ha saját magunk rakjuk üvegekbe ízesítőinket.


Levesízesítő

Hozzávalók:

50 dkg paprika
50 dkg paradicsom
1 nagy csokor petrezselyemzöld
1 nagy csokor zeller zöld
20-25 dkg jódmentes só
esetleg csípős paprika /ízlés szerint/

A paprikát kicsumázzuk, a paradicsom fekete részeit, torzsáját kivágjuk. A zöld fűzereket alaposan megmossuk, lerázzuk. A zöldségeket feldaraboljuk, majd a zöldekkel együtt húsdarálón ledaráljuk. Az eredményezett zöldségpépben kavargatva teljesen feloldjuk a sót, majd száraz,csírátalanitott  üvegekbe töltjük, légmentesen ledugaszoljuk, és a kamra polcára tesszük.

Csípőspaprika-krém

Hozzávalók:

1,5 kg pirosra megérett csípős-paprika
50 dkg húsos piros paradicsompaprika.
20 dkg jódtalan só, késhegynyi szalicill

A paprikát több léből átmossuk, a csípősek szárát levágjuk, a paradicsompaprikát kicsumázzuk, felszeleteljük.
Az egészet ledaráljuk egy kisebb lyukú húsdarálón, a csípőset a magjával együtt. Alaposan összekeverjük a sóval. Egy hibátlan zománcu edényben, vagy műanyag tálban lefödve 1 napig állni hagyjuk majd kis üvegekbe kanalazzuk. /minden üveg aljára szórjunk egy pici szalicilt, a biztonság kedvéért/

Készítésekor  használjunk gumikesztyűt, igyekezzünk ne a szemünkhöz nyúlni !

Használhatjuk főtt ételek /levesk, mártások/ ízesítéséhez, de akár utólag is  kínálhatjuk, már kéz ételek ízének kiemelésére is.

Egyszerű paprikakrém

Hozzávalók:

12 paradicsompaprika
12 kápiapaprika
3 kövér zöldpaprika
1-2 csípős paprika /ízlés szerint/
2közepes zellergumó
5 dl paradicsomlé
1-2 evőkanál cukor,
1-2 evőkanál ecet,
1 dl olaj, só, szalicil

A paprikát megmossuk, kicsumázzuk és felvágjuk, a zellert meghámozzuk, feldaraboljuk, majd az egészet ledaráljuk. Az olajat felforrósítjuk, hozzáadjuk a ledarált zöldségeket, és forrástól számítva állandóan kavarva fél óráig pároljuk. Ekkor félrehúzzuk a tűzről, hűlni hagyjuk, majd paradicsompasszírozón átdaráljuk. Ha megvan, újra főni tesszük, hozzáadjuk a paradicsomlevet, ízlés szerint a cukrot, ecetet, sót,
10-15 percig forraljuk. Tiszta, száraz üvegekbe rakjuk, tetejére kevés szalicilt szórunk, lezárjuk, és száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.


2013. szeptember 18., szerda

Paradicsom, a csábítás gyümölcse



A paradicsom története valahol az aztékok fémjelezte régmúltba nyúlik vissza. A paradicsom őshazája Nyugat-Dél-Amerika és Közép-Amerika. A közhiedelemmel ellentétben nem a nagy Kolumbusz fedezte fel az aztékok által afrodiziákumnak tekintett és előszeretettel termesztett paradicsomot, hanem 1519-ben a spanyol konkvisztádor, Cortez. A Montezuma kertjeiben meglelt, szerelmi ajzószernek tartott paradicsom magjai az ő jóvoltából jutottak el Európába, ahol inkább a kerti dísznövényként tartották, mint ették. Erre jó okuk volt.
A középkori Európában a paradicsom karrierje viszonylag rosszul indult. Egyrészt formájában nagyon emlékeztetett az igen mérgező nadragulyára, ezen kívül a gazdagabb családok edénykészlete sem segített a gyümölcszöldség elfogadásában. Az akkortájt használatos ón tányérokból a paradicsom sava mérgező anyagokat oldott ki, így néhány halálesetet követően megcsappant a paradicsomfogyasztási kedv. A szegényebb – fa tálakból étkező – dél-európai lakosság körében azonban igen nagy népszerűségre tett szert a paradicsom.


Az olasz konyha előételtől kezdve sült, sós süteményekig mindenbe használja a paradicsomot.

Előételeik közül a két leghíresebb az insalata caprese, amely édes paradicsomból és mozarellából készül, rafinált fűszerezéssel. A másik a szájban olvadó bruschetta  (ejtsd: bruszketta)

Hozzávalók 4 személyre

6 szép érett paradicsom
2-3 csikk fokhagyma
lehetőleg friss bazsalikom /ha nincs megfelel a szárított is/
só, bor, olivaolaj,bagett

A pradicsomok lédús belsejét kikaparjuk, a húsát kis kockákra vágjuk. A bazsalikomlevelet felaprítjuk, összekavarjuk a felkockázott paradicsommal. Sózzuk,frissen őrőlt borssal megszórjuk.A bagettból újjnyi vastag szeleteket vágunk Egy serpenyőbe kevés olajat öntünk a kenyérkét mindkét oldalukról piros ropogósra sütjük. Azonnal bedörzsöljük fokhagymával, megrakjuk a fűszeres paradicsommal, és azon frissen kínáljuk. /Ha van metélőhagymánk, vagy friss zöldhagymaszárunk, a paradicsomos kenyérkék tetejét megszórhatjuk vágott levelekkel, kiemeli az ízeket.

A paradicsom kikapart belsejét ne dobjuk ki, használjuk fel más ételekhez, ha épp nincs szükségünk rá,műanyag zacskóba szedve fagyasszuk le, majd felhasználáskor fagyosan adjuk az ételhez.

Paradicsom a magyar konyhában

Legismertebb friss paradicsommal készülő ételünk a lecsó,paradicsomlével pedig legszívesebben paradicsomlevest készítünk.


Mi magyarok szeretjük friss kenyér,  fokhagymás, magyaros szalonnánk  mellé is .