Zöldség és fűszer, valamint gyógynövény egyben. A vörös- és fokhagyma hatásait egyesíti magában, de kíméletesebb és fogyasztása után nem marad olyan erős illata.
Mivel alacsony energiatartalmú és nagy mennyiségben tartalmaz sokféle vitamint és ásványi anyagot, anélkül színesíti táplálkozásunkat, hogy túl sok kalóriához jutnánk elfogyasztásával. Nem szabad megfeledkeznünk magas rosttartalmáról és A-provitamin, C- és E-vitamin tartalmáról sem, amelyek - antioxidánsként – védik sejtjeinket
Hippokratész szerint a póréhagyma „vízhajtó, könnyíti az emésztést és
megakadályozza a böfögést...".
A XX. század elején sikerült kivonni a póréhagyma nedvéből olyan
mézgafajtákat, amelyek gyógyítják a garat, a gége, a légcső, valamint a
hörgők gyulladását, hiszen köptetőként szolgáltak.
A póréhagyma levelei annál erőteljesebb kékes-zöld színűek, minél
nagyobb volt a hideg. Ez a szín a klorofill és az antocián jelenlétét
igazolja (ezek olyan növényi pigmentek, amelyek A-provitaminként
szolgálnak).
A póréhagyma jellegzetes szagát a kénes összetevőknek köszönheti, azok
közül is leginkább a cikloalliinnek, amely akkor alakul ki, amikor a
sejtek megsérülnek. Ezért elégséges megvágni vagy megdörzsölni egy
levelet, ha a növény jellegzetes illatát akarjuk érezni.
Érdekességek
Az ókori Egyiptomból maradtak fönn száraz pórémaradványok. Írásos emlékek szerint már i.e. 2000-ben is ismert és kedvelt volt Mezopotámiában is. A sumérok Ur városában termelték. A Biblia Mózes IV. könyvének 11. részében említi.Plíniustól tudjuk, hogy Néró császár számára, aki szép hangot remélt a póréhagyma evésétől, fontos volt, hogy ne teljen el hónap pórénap nélkül. A hagymát általában leves formájában ette.
A póréhagyma az angliai Wales szimbóluma, címerében is megjelenik. Polgárai Szent Dávid napján viselik. A legenda szerint Cadwallader király 640-ben rendelte el walesi katonák számára, hogy sisakjukra póréhagymát tűzve különböztessék meg magukat szász ellenfeleiktől, mivel a csata egy hagymaföldön zajlott. Shakespeare V. Henrikjében is megemlékezik az ősi tradícióról. A németek a növényt nevezik walesi hagymának is.
Már termesztették Mezopotámiában is, szerették az ókori Rómában, a VI. század óta a Brit-szigetek, különösen Skócia kedvenc étele, de termesztették az amerikai indiánok is.
Legtöbbször salátákhoz adjuk, azonban a salátán túl levesekhez, főételek alá, vagy akár önálló elsődleges
alapanyagként is felhasználhatjuk. Kíválóan illik tojásrántottához, vajon párolva köretként, de tejfölös habarással főzelék képében is az asztalra varázsolhatjuk. /főzelékként vöröshúsok illenek hozzá/.
Sült húsokhoz párolva, különféle mártásokkal tálalhatjuk, melyek annál különlegesebbek, minél .izgalmasabban fűszerezzük.A kínai szakácsok szerint finomabb a póré, ha párolt köretbe vagy salátába a leveleket a levélerekkel párhuzamosan felvágva használjuk.
Erős fűszerekkel érdemes ízesíteni, babérlevéllel, kakukkfűvel, turbolyával, lestyánnal.
