2014. november 10., hétfő

Lúdláb torta

Tészta hozzávalói:  8 darab tojás, 8 evőkanál kristálycukor, 6 evőkanál liszt, 2 evőkanál kakaó, 1 csomag sütőpor, 1 dl étolaj, magozott meggy, 10 dkg tortabevonó étcsokoládé a tetejére.  
                   
Krém hozzávalói : Főzött krém: 2,5 dl tej, 3 evőkanál liszt, 1 csomag vaníliás cukor.  

Vajas krém: 1 margarin kocka, 2 evőkanál kakaó, 15 dkg porcukor.

 
A tojások sárgáját a cukorral és étolajjal habosra keverem, majd a fehérjét kemény habbá verem. A lisztet elkeverem a sütőporral és 2 evőkanál kakaóval, majd az egészet összekeverem. Én úgy csinálom, hogy a tojássárgás masszához először keverek a fehérjehabból majd lassan hozzáadom a lisztet és a maradék fehérje habot is. Vajazott- lisztezett tepsibe öntöm és előmelegített sütőben, mérsékelt hőfokom sütöm.
Közben készíthetők a krémek. A vajas krém értelemszerűen csomómentesre keverem a hozzávalókat. A főzött krémhez a tejet felforralom a beletett vaníliás cukorral és lassan, állandó keverés  mellett hozzáadom a 3 evőkanál lisztet és sűrűre főzöm, majd  hagyom kihűlni. Hűlés után a kétféle krémet gépi mixerrel összedolgozom.
A tésztát lapjában és hosszában  vágom ketté és a krémmel megtöltöm, amibe magozott meggyet teszek  és a tetejét olvasztott tortabevonóval bevonom. Az így elkészített tésztát én 3 részre vágom hosszában és az egyes darabokat  cikk-cakk alakban tortaszelet formára vágom. A krémbe esetleg rumot vagy rumaromát lehet tenni.


Forrás: Lúdláb torta Ildikó módra
Donna

2014. november 5., szerda

Almás ínyencségek

Csirkemell párolt almával

Hozzávalók /2 személyre/

40 dkg csirkemell, 4 alma, 1,5 evőkanál vaj, 1 evőkanál cukor, 1 evőkanál citromlé, 1 teáskanál őrölt fahéj, 3 szem szegfűszeg, só, fehér bors

A csirkemellet két darabba vágjuk, sóval fehér borssal ízesítjük. Fél evőkanál vajat megolvasztunk, rátesszük a húst, és mindkét oldalán pirosra sütjük. Az almákt meghámozzuk, magházukat kivesszük, majd kis darabokra vágjuk. Összeforgatjuk a ciromlével.A maradék vajat megolvasztjuk, rátesszük az almát, hozzáadjuk a cukrot, a fahéjat, meg a szegfűszeget, összeforgatjuk és fedő alatt néhány perc alatt megpároljuk. A csirkemellet szeletekre vágjuk és a párolt almával tálaljuk.

/Juhász Hajnalka/






2014. október 28., kedd

Őszi finomság - a sütőtök

Mintha csak a természet akarni gondoskodni rólunk, épp az évnek abban az időszakában áll rendelkezésünkre,amikor leginkább szükségünk van rá: a megfázásos, köhögéses napokban, melyek ellen igen hatékonynak bizonyul.

A sütőtök Ázsiában. Közép- és Dél-Amerika trópusi részein, az inkák, a maják és az aztékok jellegzetes táplálékai közé tartozott. Amerika felfedezése után került Európába a spanyolok által a XVI. században, hamar közkedveltté vált. A XVI. század óta ismert és termesztett növény Magyarországon is. 


Tápanyag tartalma
Tápértéke nagyobb, mint a spárgatöké, szénhidráttartalma, karotin- és C-vitamin tartalma is felülmúlja a többi tökfajtát.
Tápanyagok:
Energia: 80 kcal/100 gramm, CHO: 16,5g/100g, fehérje 1,5g/100g, 80% víztartalom, emészthető rostban gazdag, Zsírtartalma csekély, de kitűnően társul a béta-karotinhoz oldódási szempontból.
Különösen gazdag vitaminokban és ásványianyagokban: A-, B1-, B2-, B3-, B6-, C-, E-vitaminokban, folsavban és pantoténsavban. Karotin tartalma 4 mg, C vitaminból 24 mg-t találhatunk benne, E-vitaminból pedig 1,1 mg-t. Ásványi anyagok bő forrása, magas kálium (340 mg)-, foszfor-, vas, réz-, mangántartalma miatt.

"
Sütőtökleves

1 kg sütőtök
2 dl tejföl
1 kávéskanál gyömbér
só, bors,petrezselyemzöld, zöld kapor

A tököt kis kockákra vágjuk, puhára főzzük. Leveskockával, sóval, borssal ízesítjük, gyömbért adunk hozzá.  Pürésítjük, petrezselyemzölddel,kaporral, tejföllel ízesítve tálaljuk.

Sütőtöktorta

Hozzávalók: 6 tojás, 6 evőkanál cukor, 6 evőkanál liszt. 1 púpozott kanál kakakópor.

a töltelékhez:
30 dkg tisztított, főtt vagy sült sütőtök, 2 dl habtejszín, citromlé, fahéj, ha szükséges cukor

A tojások fehérjéből habot verünk, fokozatosan hozzáadjuk a cukrot, majd a tojások sárgáját, kakaót, végül a lisztet, megsütjük, kettévágjuk. A közepét megtöltjük az előzőleg megsütött, péppé zúzott, citromlével őrölt fahéjjal ízesített sütőtökkel, amelyhez ha szükséges adunk cukrot is. A kemény tejszínhabbal krémesítjük. Tetejére csokoládémázat húzhatunk.
forrás: Jancsó Katalin/"


2014. október 5., vasárnap

Ősz íze, mosolya

Az őszi napsugár halvány mosolya mintha még jobban megédesíteni a gyümölcsöket, amelyeket ez az évszak kínál.

A szilva sokoldalún felhasználható. A szilva rendkivűl gazdag káliumban,vitamintartalma nem magas, de a benne lévők szinte maradéktalanul felszívódnak. A szilva az egyik legjobb vértisztitó.

A szőlő jó káliumforrás, és sokféle ásványi anyagot /vas, magnézium, cink, réz,szelén/ meg vitamint /B-vitamint, valamint C-vitamint is tartalmaz. A gyümölcsben többfajta polifenol található, melyek gyulladásgátló hatásúak, és fokozzák a szervezet ellenálló erejét.



Szilvaízes levél

Hozzávalók:

50 dkg liszt
50 dkg krumpli
10 dkg porcukor
10 dkg zsír
1 tojás, 1 dl tej
2 dkg élestő


a teöltelékhez
30 dkg szilvaíz
a tetejére porcukor

A krumpliet megfőzzük, meghámozzuk, melegen áttörjük. A lisztet egy tálba szitáljuk,hozzáadjuk a zsírt meg a krumplit, és szétmorzsoljuk a liszttel. Közepébe mélyedést csinálunk, hozzáadjuk a langyos tejben elmorzsolt élesztőt, a porcukrot, a felvert tojást, a csipetnyi sót, és összedolgozzuk.Ha szükséges, még kevés tejet adunk hozzá.A masszát ujjnyi vastagra nyújtjuk, 6x6 cm-es kockákra vágjuk. Közepébe szilvalekvár halmokat teszünk, majd a sarkait összefogjuk, és középen összenyomkodjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük, előmelegített sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük. Tetejét megszórjuk porcukorral.


2014. szeptember 7., vasárnap

Saláták - Cézár saláta




 


Ne gondoljunk tógát viselő marcona római történelmi személyiségre, és fogadjuk el, hogy az eredeti Cézár salátába nem került csirke. Valójában a Cézár saláta receptje kevesebb, mint 100 éves, és egy mexikói étteremben alkották meg először. Caesar Cardini étterme nagyon jól ment, nagy forgalmat bonyolított, olyan nagyot, hogy egy napon majdhogynem minden alapanyagból kifogyott. Éppen akkor, amikor hollywoodi sztárok futottak be hozzá, akik a rossz idő miatt nem tudtak hazatérni hétvégi vakációjukról. Caesar hirtelen összekapkodta, amit talált: jégsalátát, tojást, parmezánt, citromlevet, fekete borsot, mustárt, fokhagymát, olivaolajat és szardellát, hozzá kenyérkockát pirított. A filmsztárok jóízűen bekebelezték a salátát, és a recept komoly nemzetközi karriert futott be.

Amiben csirke is van..

Hozzávalók:
-jégsaláta
-csirke
-parmezán sajt
-zsemlekocka  /kruton/
öntet

Mindent kockára vágunk, a csirkét lassú tűzön megpároljuk /utána kérgesíteni, hogy szép színe legyen/

Öntet:

majonéz /tejszínnel hígítva/, cukor, citromlé, bors, tonhal paszta /óvatosan adagolva/
Meg kell várni, amíg kihűl a csirke, majd a salátával összekeverni és rászórni a parmezánt

2014. augusztus 23., szombat

A csombor




A csombor egy aromás fűszernövény, amelyet egyre több háztartásban használnak, ugyanis különleges, kellemes aromát kölcsönöz az ételeknek.
A csombor nem egy ma született fűszer - ősidők óta ismerik és alkalmazzák a főzésnél. Jellegzetes és erős íze miatt viszont nemcsak a konyhában, hanem a balzsamozásnál is használták az ókori Egyiptomban.

A csombor a bátorság szimbóluma
Az őskorban a csombort a bátorsággal hozták kapcsolatba. A legvitézebb férfiak, akik frissen tértek haza a harcból vagy a vadászatból, általában csomborvízben fürödtek, hogy férfiassággal töltődjenek fel.

Ugyanakkor bizonyos népcsoportokban az is hagyomány volt, hogy a nők csomborággal tűzött sálat ajándékoztak annak a férfinak, akit ereje és bátorsága miatt tiszteltek, szerettek.

Miként használjuk a csombort a konyhában?
Amennyiben még sosem próbáltad ki ezt a növényt a főztjeidben, ajánljuk neked, hogy mielőbb tedd meg! Ha például bablevest készítenél, mennyei aromát kölcsönöz neki, ha belefőzöl néhány csomborágat. Viszont ha kerti grillezésre kerül sor, morzsolj össze egy kis szárított csomborlevelet, és azzal fűszerezd meg a húst. Frissen szedve is fogyasztható, méghozzá salátákban.

Gyakorlatilag bármilyen ételt ízesíthetsz vele, nap mint nap. Levesektől elkezdve sültekig, salátákig mindenhez tökéletesen harmonizál, csupán azt kell kitapasztalnod, mennyit kell az ételhez hozzáadnod, hogy ne legyen túl markáns sem az íze.

Sajtokat is kombinálhatsz vele, továbbá tökéletes hozzávaló a keresd sültekhez is (legyen az hús vagy tepsis zöldség).