A sütőtök, a kukoricához és a burgonyához hasonlóan, Amerika
felfedezése után került földrészünkre, őshazája Közép-és Dél-Amerika
trópusi vidéke az inkák, a maják és az aztékok jellegzetes táplálékai
közé tarozott, Európában hamar közkedveltté vált. A XVI. század óta
ismert és termesztett növény Magyarországon is. Jelentős karotin- és
C-vitamin tartalma, antioxidáns hatása folytán kedvelt téli csemege.
Emellett kitűnő rostforrás tápértéke és energiatartalma igen magas.
Emelett magas kálium-, foszfor-, vas-, réz-, mangántartalma
- káliumtartalma miatt pedig vérnyomáscsökkentő és vízhajtó hatása is
van.
Csaknem kizárólag sütve szokták fogyasztani, pedig számos más
felhasználási módra lenne lehetőség. Felhasználja a cukrászipar és a
konzervipar is, például kedvelt bébiételek, ivólevek készülnek belőle.
Édeskés, de nem markáns ízű, így sokféle fűszert alkalmazhatunk hozzá,
például a belőle főzött leveshez szerecsendió, római kömény,
koriandermag, curry és gyömbér is illik. Krumplit kiváltható köret, püré
is készülhet belőle alkalmanként, ez esetben rozmaringgal is lehet
ízesíteni. Édességként a hagyományos téli fűszerek, a gyömbér, a
szerecsendió, a fahéj, és a szegfűszeg adhta aromát neki.
Magja pörkölve finom és egészséges "rágcsa", a tökmagolajat pedig salátákba használhatjuk.
A
sütőtök sárga, tölcséres virágai is ehetőek, például palacsintatésztába
forgatva, olajban sütve különleges csemegét lehet készíteni belőle.
Gyümölcsízekbe is főzik, hogy egy-egy aromásabb, de drágább gyümölcsből készült lekvárnak, íznek tömeget adjon.
Sütőtök krémleves...
elkészítés
- A sütőtököt félbevágjuk, kikaparjuk a belsejét, majd előmelegített sütőben 190 fokon 40-50 perc alatt puhára sütjük.
- Amíg a tök sül, előkészítjük a levest. A hagymát
felaprítjuk és a kakukkfűvel, meg a vajjal együtt egy nagyobb lábasba
tesszük és közepes lángon néhány perc alatt puhára pároljuk. (Fontos,
hogy a vajat és a hagymát egyszerre tegyük a lábasba, és ne korábban a
vajat, mert a vaj könnyen megég.)
- A megüvegesedett hagymára rákanalazzuk a mézet és kicsit karamelizáljuk. Közben a krumplit és az almát felkockázzuk.
- Felöntjük vízzel, majd beletesszük a leveskockát, a krumplit, az almát és közepes lángon puhára főzzük.
- Amikor a krumpli is megpuhult, levesszük a tűzről és a megsült tök kikapart húsát is hozzáadjuk, majd botmixerrel pürésítjük.
- Ezek után ízesítjük: belefacsarjuk a narancs levét,
sózzuk, borsozzuk, frissen szerecsendiót reszelünk bele. Végül felöntjük
tejszínnel. ízesithetjük tálaláskor néhány csepp blzsamecettel
Hogyan tároljuk?
Ha
egészben vettük, jó vásárt csináltunk, mert több hétig is friss marad
hűvös, sötét helyen. Ha felkockázva, tegyük a hűtő aljában lévő
dobozokba, és 3-4 napon belül használjuk fel, különben nyálkás réteg
jelenik meg rajta, ami már a romlás jele.
