A zakuszka

A zakuszka eredetileg örmény étel, de Erdélyben nagy hagyománya van az elkészítésének, és szinte nincs is olyan háziasszony, aki elmulasztaná a zakuszka befőzését. 

Erdélybe Moldván keresztül került be ez a rendkívül finom, laktató pástétomszerű eledel, amit egyaránt fogyaszthatunk köretként húsok mellé, de főételnek is: kenyérre kenve, teával kitűnő, reggeli-, vagy vacsoraként tálalhatjuk. Alacsony kalóriatartalma miatt kedvenc eledele lehet a fogyókúrázóknak is. Elkészítése házilag viszonylag egyszerű, kezdő háziasszonyok is próbálkozhatnak vele.

  Az erdélyi zakuszkának többféle változata van, gyakorlatilag két egyforma zakuszka nincs, hiszen minden háziasszony másként készíti, másként fűszerezi.
 A többféle változat közül három nagy csoportot különböztetünk meg: a padlizsánost, a babost és a gombást. Vásárláskor mindig kiváló minőségű, szép, érett zöldséget válasszunk, hiszen ez az előfeltétele annak, hogy a zakuszkánk sokáig elálljon.
A zöldségféléket alaposan mossuk meg, lehetőleg folyó vízben, csap alatt, és az elkészítés idején vigyázzunk a használt konyhaeszközök tisztaságára. A befőttes üvegeket és üvegtetőket alaposan, mosogatószeres vízben mossuk át – még akkor is, ha a kamara polcára tisztán raktuk el –, többször is tiszta forró vízzel öblítsük ki, és így tegyük száradni. Nem árt, ha az utolsó öblítő vízbe kiskanálnyi szalicilt, vagy befőzőport teszünk. Lényeges tudnivaló, hogy a zakuszkánk akkor készült el, ha a zöldségpaszta tetejére feljött az olaj. Tartósítani inkább nátriumbenzoátot használjunk (kis mennyiségben), mert a szalicil csípőssé teheti, de ha válogatott zöldségből készült, alaposan kifőztük, és vigyáztunk a tisztaságra, tartósítószer nélkül is eláll.

Gombás zakuszka

Hozzávalók: 5 kg húsos paprika, 3 kg paradicsompaprika, 2 kg sárgarépa, 3 kg gomba, 800 g paradicsompüré, 1 l olaj, néhány szem bors, 1-2 babérlevél, só, cukor, 1 kávéskanálnyi befőzőpor.
Elkészítése: A gombát sós vízben megfőzzük, leszűrjük majd vékony csíkokra vágjuk. A paprikát és a paradicsompaprikát megsütjük a héjától, és a magházától megtisztítjuk, és azt is csíkokra vagdaljuk. A sárgarépát megpucoljuk, és nagy lyukú reszelőn lereszeljük, az olajban megdinszteljük. Ha a sárgarépa megpuhult, hozzáadjuk a csíkokra vágott gombát, paprikát és paradicsompaprikát, majd a paradicsompürét. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, ha savanyúnak találjuk, kevés cukrot is adhatunk hozzá. A végén miután a tűzről levettük hozzákavarjuk a befőzőport. Forrón üvegekbe rakjuk, ledugaszoljuk, és száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.

Padlizsános zakuszka I.

Hozzávalók: 4 kg paradicsompaprika, 2 kg csöves paprika (kápia), 1 kg hagyma, 4 kg padlizsán, 800 g paradicsompüré, 1 l olaj, néhány szem bors, 1-2 babérlevél, só, cukor, 1 kávéskanálnyi befőzőpor.
Elkészítése: A padlizsánt és a paprikát megsütjük, majd lehéjazzuk. A padlizsán levét csepegtessük le, mert kesernyés ízt adhat a zakuszkának. A hagymát ledaráljuk, és az olajban megdinszteljük, majd hozzáadjuk a fakéssel apróra zúzott padlizsánt és a ledarált paprikát. Amikor az olaj kezd feljönni a tetejére, hozzáadjuk a paradicsompürét és a fűszereket, majd addig főzzük, amíg az olaj feljön a tetejére. Miután a tűzről levettük, hozzáadjuk a befőzőport, ledugaszoljuk, és száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.

Babos zakuszka

Hozzávalók: 3 kg paradicsompaprika, 2 kg csöves paprika (kápia), 1 kg húsos paprika, 1 kg hagyma, 1 kg nagy szemű fejtett bab, 800 g paradicsompüré, 1 l olaj, néhány szem bors, 1-2 babérlevél, só, cukor, 1 kávéskanálnyi befőzőpor.
Elkészítése: A fejtett babot sós vízben megfőzzük, vigyázzunk, ne főzzük túlságosan puhára, mert szétfőhet a zakuszkában. A paprikát megsütjük, lehéjazzuk, és apróra vagdaljuk, vagy ledaráljuk. A hagymát ledaráljuk, és az olajban megdinszteljük, hozzáadjuk a paprikát, majd a megfőtt babot. Készíthetjük úgy is, hogy a bab felét ledaráljuk, másik felét szemesen hagyjuk. Végül hozzáadjuk a paradicsompürét és a fűszereket, majd addig főzzük, amíg az olaj feljön a tetejére. Miután a tűzről levettük, hozzáadjuk a befőzőport, ledugaszoljuk, és száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.

Vegyes-zöldséges zakuszka

Hozzávalók: 2 kg húsos paprika, 2 kg paradicsompaprika, 2 kg csöves paprika, ½ kg hagyma, 1 kg sárgarépa, 1 kg gomba, 2 kg padlizsán, ½ kg fejtett bab, 1 kg tök, 1 kg paradicsompüré, 1 l olaj, néhány szem bors, 1-2 babérlevél, só, cukor, 1 kávéskanálnyi befőzőpor.
Elkészítése: A paprikát és a padlizsánt megsütjük, majd lehéjazzuk, a gombát és a babot sós vízben megfőzzük. A hagymát megdaráljuk és az olajban megdinszteljük. Hozzáadjuk a reszelt sárgarépát és tököt, majd az apróra vagdalt paprikát, végül a pépesített padlizsánt, csíkokra vágott gombát és a babot. Amikor az olaj kezd feljönni a tetejére, hozzáadjuk a paradicsompürét és a fűszereket, majd addig főzzük, amíg az olaj feljön a tetejére. Forrón üvegekbe rakjuk, ledugaszoljuk, és száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.

Padlizsános zakuszka II. – örmény recept

Hozzávalók: 5 kg padlizsán lesütve, lehéjazva, 5 kg paradicsompaprika, 1,5 kg paprika (édes) lesütve, lehéjazva, 1 kg hagyma, 3 kg paradicsom leve, 1,5 l olaj, só, bors, babérlevél, 1 kiskanál szalicil vagy nátriumbenzoát.
Elkészítése: A hagymát ledaráljuk, és az olajban megdinszteljük, hozzáadjuk a ledarált paprikát és a fakéssel összetört padlizsánt. Végül a három kiló paradicsom levét és a fűszereket. Az egészet addig dinszteljük, amíg az olaj feljön a tetejére. Száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.
(Csíkszeredai örmény családtól gyűjtötte Zárug Katalin.)

Babos zakuszka II. – örmény recept
Hozzávalók: 2 kg padlizsán lesütve, lehéjazva, 3 kg paradicsompaprika, 3 kg csöves paprika, 1 kg nagy szemű bab megfőzve, 1/2 kg hagyma, 3/4 l olaj, 2 db kicsi paradicsompüré, só, bors, babérlevél, csípős paprika.
Elkészítése: A hagymát ledaráljuk, és az olajban megdinszteljük, majd hozzáadjuk a szintén ledarált paprikát. Amikor a zöldség megkészült, hozzáadjuk a padlizsánt és a babot – ez utóbbinak felét ledarálva. Végezetül hozzáadjuk a paradicsompürét, a fűszereket és a befőzőport. Addig főzzük, amíg az olaj feljön a tetejére. Üvegekbe rakjuk, és száraz dunsztba tesszük.
(Csíkszépvízi örmény családtól gyűjtötte Zárug Katalin.)
Forrás: Jánossy Alíz 

Én így teszem el  /Marosvásárhelyi recept/





5-6 nagy fej vöröshagyma
15-20 db paradicsompaprika /érett,szép piros/
1 kg fehér nagyszemű  fehérbab  /az apró szétfő, nem jó/
l liter sűrű paradicsomlé /ha lehet házi készítésű, kevés cukorral /ízlés szerint/ ízesítve

0,5 l olaj    /Ebből a mennyiségből  6-7  db, 750 ml-es üveg lesz/

Tarja szelet - egyszerű

 A felszeletelt, sózott , borssal megszórt ,  vékonyan mustárral megkent tarja szeleteket sorba rakom egy vajjal /a tepsi oldalait is bevajazom/ kikent tepsibe

. Mindegyik szelet tarjára karikára vágott vöröshagymát és 1-1 szál babérlevelet teszek. Alufóliával befedve pihen a hütőben /egy éjszakát,  vagy pár órát/. Sütés előtt vastag hasábokra vágott sárgarépát teszek a hússzeletekre, kevés vízet aláöntve /ezt a sülés ideje alatt pótólni kell, de csak annyit, hogy ne süljön le,/  majd levéve a fóliát  kevés ideig még sütöm.

Szőlő - egészség - szépség

A szőlőben a szervezet számára szinte minden fontos tápanyag megtalálható. Sok benne a vitamin, az ásványi anyag, a kalcium, a vas és a foszfor. A gyümölcsben található hámlasztóanyagok és antioxidánsok selymessé, feszessé teszik a bőrt.

Tíz szem fehér szőlőt nyomkodjunk pépesre, legyen benne a húsa, a magja és a héja is. Annyi tejföllel keverjük ki, hogy jól kenhető legyen, majd vigyük fel a megtisztított arcra, dekoltázsra, és 5 percig hagyjuk hatni. A bőrt simává varázsolja. Pórusösszehúzónak is használhatjuk.

Szemezzünk le és nyomkodjunk át villával egy fürt szőlőt. A kapott gyümölcspüréhez adjunk fél deciliter ásványvizet, majd keverjünk hozzá kis hintőport. A masszát körkörös mozdulatokkal vigyük fel az arcra. Száradás után langyos vízzel öblítsük le.
Hajhullás ellen is jó. A szőlőmagolajat masszírozzuk a fejbőrbe. Hatóanyagai növekedésre serkentik a hajhagymákat.
Karcsúsító, feszesítő fürdőt is készíthetünk belőle. Mossunk meg 50 szőlőlevelet, tegyük egy kád 38 C-os vízbe, s várjuk meg, amíg az értékes hatóanyagok kioldódnak.

Otthon is könnyen elkészíthető arcradírunk halványítja a szeplőket, illetve gyógyír lehet a pigment foltokra.
Több elkészítése ismeretes:
Ha a szőlőt szederrel pépesítjük és így visszük fel arcunkra elérhetjük a megfelelő radírozó hatást.
A másik lehetőség:
3 szem szőlőt összetörünk
1 evőkanál búzakorpát és néhány csepp szőlőlevet adunk hozzá
ezzel dörzsöljük be nedves arcunkat, majd bő vízzel mossuk le

Arcmaszknak pedig kiváló lehet ez a recept:
1 evőkanál piros szőlőlé
1 evőkanál méz
kis olívaolaj
1 evőkanál liszt

Ezeket összekeverve már arcunkra is kenhetjük a pakolást, melyet minimum 20 percig hagyjuk állni lemosás előtt.

A cukkini

Cucurbita pepo - a törpe tök

A zucchino (többes szám: zucchini), amely az olasz „zucca” (tök) szó kicsinyítő képzős formája, a tökfélék legkisebb képviselője.

Az Amerikából származó növényt feltehetőleg a 15. század végén hozták Európába, ahol először Észak-Itáliában termesztették. Az igénytelen növény és egészséges zöldség később aztán a mi kertjeinkben is egyre inkább elterjedt..

A cukkini tápanyagban különösen gazdag, annak ellenére, hogy tulajdonképpen éretlen állapotban szedik le. Az értékes tápanyagok legnagyobb része közvetlenül a héja alatt található, ezért a cukkínit nem is szokták meghámozni, elegendő alaposan megmosni. Érdemesebb a kisebb darabakokat választanunk. Ezek magasabb koncentrációban tartalmaznak olyan értékes anyagokat, mint a C-vitamin, K-vitamin és B-vitaminok. A cukkini további értékes tápanyagai között találhatóak másodlagos növényi anyagok, különböző karotinoidok, ásványi anyagok, valamint főleg kálium és vas. A cukkini  tartalmaz még igen egészséges nyákszerű és keserű anyagokat is.
Kalóriaszegény és könnyen emészthető zöldségként a cukkíni ideális alapanyag diétás ételekhez, illetve gyerekek valamint betegek számára. A cukkíni igazán sokoldalú alapanyag. Az étlapon megtalálhatjuk levesek, elő- és főételek, ugyanakkor köret vagy akár desszert formájában is.

Mi van a cukkiniben  – mire jó?
B1-vitamin: „erős idegekről”, valamint jó vérkeringésről gondoskodik; fontos az energiaháztartás számára, sportolás vagy betegség esetén nagy szükség van rá.
K-vitamin: A csontképzésben és a véralvadásban játszik fontos szerepet.
Nyákszerű és keserű anyagok:  A béltevékenységet, a stabil bélflóra kialakulását segítik elő, erősítik az immunrendszert; erősítik a májat és az epét.
Vas: Megköti az oxigént a vörös vérsejtekben, ezért a vér oxigénszállításában játszik szerepet.

Csirkemellfilé-  cukkini   -citrommártás



 Hozzávalók 2 személyre:
- 30 dkg csirkemellfilé
- 2 kisebb cukkini
- kapor
- 1 citrom leve
- 1 csésze húsleves
- 0,5 dl tejszín
- só és bors
- olaj a hússütéshez

Elkészítés:
Szeleteljük fel a csirkemelleket, fűszerezzük sóval, borssal, és forró olajban süssük ki.
Vágjuk vékony szeletekre a cukkinit és tegyük a megsült hús mellé a serpenyőbe. Öntsük hozzá a húslevest, és közepes hőfokon főzzük addig, amíg a cukkini puha nem lesz. Ekkor adjuk hozzá a tejszínt és a citrom levét. Ízesítsük kaporral, és ha szükséges, sózzuk is meg.
Krumpli illik hozzá.

Szilvás sütemény és gombóc

Hozzávalók 4 főre 

• 22 dkg margarin
• 18 dkg cukor
• 2-3 ek méz
• 3 tojás
• 3 tk sütőpor
• 45 dkg liszt
• 1-2 ek tej (ha szükséges)
• 1 csg vaníliás cukor
• 1 tk fahéj
• 50 dkg szilva

Ekészítés 

0. A szilvákat megmossuk, félbevágjuk, a magját kiszedjük. Egy lapostányéron a magházzal felfelé sorba tesszük a fél szilvákat, és rászórjuk a fahéjat és a vaníliás cukrot. Félretesszük.
0. A margarint a cukorral és a tojásokkal habosra keverjük. Ezután hozzáadjuk a mézet.
0. A lisztet elkeverjük a sütőporral, majd kisebb részletekben a habosra kevert margarinhoz adagoljuk, és simára keverjük. Ha túl sűrű lenne, néhány ek tejjel higíthatjuk, de ha megfelelő a tésztánk állaga, akkor nem szükséges hozzáadni tejet.
0. A sütőt előmelegítjük. Egy tepsit vagy egy kör alakú sütőformát kivajazunk, kilisztezünk, és belesimítjuk a tésztát. Nem baj, ha ekkor még laposnak tűnik, sütésnél szépen fel fog emelkedni a tészta.
0. Villával megszurkáljuk, hogy könnyebben átsüljön. A fél szilvákat húsukkal lefelé fordítva, szépen sorba tesszük a tetején.
0. Tűpróbáig sütjük, majd a tepsiben hagyjuk kihűlni. Fahéjas cukorral megszórva tálaljuk. 

SZILVÁS GOMBÓC Hozzávalók (4 személyre):
1 kg burgonya
1-2 dl zsiradék
liszt, amennyit felvesz, kevés dara.
2 tojás  sárgája  
Kevés só

20 db szilva
10 dkg porcukor
Fahéj ízlés szerint
30-40 dkg zsemlemorzsa
8 dkg vaj
6-8 cl napraforgóolaj

A héjában főtt hámozott burgonyát krumplinyomón áttöröm, hozzáadom a zsiradékot (ami lehet olaj, vaj, zsír), kevés sót, és hozzáadom a 2 tojás sárgáját ,   /olvastam hasonló recepetet, ott ehhez a mennyiséghez 4 egész tojást ír/darát, annyi lisztet ,amennyit felvesz , /ha nem ragad a tál aljára, kezemre,  akkor jó/
Mindezeket összegyúrom, és hagyom egy kicsit pihenni (kb. 30 perc). Az apró szilvát kimagozom (1 mokkacukor a mag helyébe, kevés fahéj/  vagy a szilvákat megforgatni fahéjas cukorban,/ én   a mokka-cukros változatot használom/   A tésztát kisujjnyi vastagra kinyújtom, 8x8-as négyzetre vágom, a közepébe beleteszem a szilvát, és gombócot formálok belőle.
Enyhén sós vízben /kevés olaj a fözővízbe/   kifőzöm. Ha feljön a tetejére, onnan számított 4-5 perc, míg elkészül.
A zsemlemorzsát fele vaj, fele olajban megpirítom. A kifőtt gombócokat ebben a morzsában forgatom meg.

Elkészítési variációk:
- zsemlemorzsa helyett 10 dkg porcukrot és 10 dkg darált mákot összekeverek, és ebben forgatom meg.
- pirított, darált mandulában vagy mogyoróban forgatom meg a gombócokat.
- szilvalekvárt tejföllel összekeverek, ezzel meglocsolom a kész gombócot és erre szórom a pirított zsemlemorzsát.

 

A tészta

 A tésztáról szinte mindenkinek az olasz konyha jut eszébe.



 Tévhit, hogy a tészta egészségtelen lenne, épp úgy része a kiegyensúlyozott táplálkozásnak, mint más élelmiszerek.
 A különböző formák és szószok variálhatóságának csak a fantáziánk szabhat határt. A tésztaételek általánosságban könnyen emészthetőek, jól felszívódnak, szervezetünket vitaminokkal, ásványi anyagokkal, rostokkal és emésztést elősegítő ballasztanyagokkal látják el. A gyorsan elkészíthető zöldséges szószok magas rosttartalma fokozza a teltségérzetet.

A tészta főzése

A víz só nélkül hamarabb felforr, ezért csak akkor adjuk hozzá a sót, ha már elérte a forrpontot. Mindig nagy fazékban, sok vízben főzzük ki a tésztát! Csak akkor tegyük a fazékba, ha már forr a víz. Van, aki kevés olajat is tesz hozzá, nehogy kifusson a főzővíz, vagy összeragadjon a tészta. Ha beletettük a tésztát a vízbe, fedjük le a fatekat, hogy a víz minél gyorsabban újra forrni kezdjen, ezután levehetjük a fedőt.
A tészta akkor jó, ha al dente, tehát ha éppen csak megpuhult, de még rugalmas. Fontos, hogy a tésztát leszűrés után azonnal tegyük előmelegített edénybe, akár a mártással teli lábosba, vagy vissza a főzőfazékba. Sosem szabad sokáig csepegni hagyni, mivel fontos, hogy csúszós legyen: így a mártás jobban bevonja. Ne hagyjuk a szűrőben állni, mert egy nagy halom ragacsos massza lesz az egészből. Ha kevés olajat vagy vajat teszünk a leszűrt tésztához, nem ragad össze - de ugyanolyan jó, ha kevés forrásban lévő vizet spriccelünk rá, és óvatosan megkeverjük (jó ötlet, ha valamennyit meghagyunk a főzővízből). A jó és a kitűnő tésztaételt az időzítés tökéletessége külöbözteti meg. Mindig olvassuk el a teljes receptet, mielőtt hozzálátnánk, és igyekezzünk összhangba hozni a főzési időket. Hacsak lehet, a mártás már legyen kész, hogy a kifőtt tésztával azonnal összekeverhessük, különösen ha friss tésztát főzzünk. A hideg tésztasalátáknál felhasznált tésztát hideg víz alatt öblítsük le, hogy a felesleges keményítőt lemossuk róla, azután keverjük össze egy kevés olajjal. Lefedve tartsuk  hűtőszekrényben felhasználásáig.

Egy kis tésztatörténelem

Az ókortól ismert tészta történetét nehéz lenne néhány szóval vázolni. Annyi bizonyos, hogy az első receptek között is akadnak tésztás ételek, és az ókortól napjainkig nem lankadt a népszerűsége. Ismerik Ázsiától Európáig világszerte. Az ember azt gondolná, ismeri a levesekbe kerülő tésztát, de a cérnametélt, a lúdgége és a csipetke után gyorsan elakad a felsorolás. Déd-és ükanyáink leleményessége nagyszerű volt, ahogyan az egyszerű leveseket különféle tésztákkal tették még változatosabbá. Tehát a készen kapható száraztészták mellett nem szabad megfeledkeznünk a hagyományokról sem.

Magyar tésztaformátumok

Tarhonya

Méretéből és alakjából adódóan rágás alig igénylő, kellemes ízű száraztészta.

Köret és leves készítésére egyaránt alkalmas. A paraszti étkezésből közfogyasztásba került.

 

A szegények és a mezőn, földeken dolgozók fogyasztottak tarhonyából gyorsan készíthető ételeket. A tarhonyát a török hódoltság idején ismerte meg Magyarország. Egy 16. századi szakácskönyvben említik először. Ezerhatszáz körül Radvánszky Béla ezt írja:˝… az is alája, az tarhonyáját is kiszedjen az tálból, főképen mikor ujságúl vagyon s felül rakjad az húsára…” Az alföldi tarhonyát a 18. század második felében írták le először tarhonya néven, s e század végétől folyamatosan készítették és fogyasztották ezen a vidéken. 1788-ban Dugonics András említette, majd 1793-ban Bvadányi, egy budai nótárius viszontagságos utazását rögzítve. 1794-ben a makói Farkas András mint jellegzetes alföldi kásaételt említette. A későbbiekben is a vidék speciális terméke maradt. Évente néhány alakalommal, nagyobb mennyiségben gyúrták és szárították, így felhasználásig akár hosszabb ideig is tárolhatták. A kicsi, gömbölyű tarhonya előállításához különböző szitaszövetet, rostát használtak fel.

A tarhonya a középkori böjti tésztakásák, a gombóták utódja, ugyanis akkoriban még a gyúrt és metélt főtt tészták, gombócok nem voltak jelen a magyarországi étkezésben.

Szeged híres központja volt az Alföldön elterjedt, háziiparszerű tarhonyakészítésnek, és az ebből kifejlődő kereskedelmi tevékenységnek. Az 1800-as évek végén évente 1000 mázsánál lényegesen több tarhonyát készítettek Szegeden: 1896-ban és 1897-ben például 1600, illetve 1800 mázsát. Ezt a mennyiséget jórészt lakossági igények kielégítésére értékesítették, ezt fogyasztotta a hadsereg is, de a kórházi a gyári és a börtönkonyhák is ebből vásároltak. A szó első szegedi magyarázója Nátly József. „Morzsolt száraztészta, amely esztendőről-esztendőre eláll, kivált, ha tojással készíttetik és száraz helyen tartatik, nem pedig savanyú tejjel készült étel.” A szegedi polgárok számára tarhonyásasszony néven emlegetett, szegény sorsú asszonyok készítették alkalmanként az egy évre elegendő mennyiséget. Egyik-másik ilyen asszonynak  „szakmai” tekintélye volt.

1933 augusztusában a Szegedi hét keretében „Tarhonya-Nagygyűlés”-t szervezek, amit, a korabeli sajtó  „tarhonyakongresszus”-ként nevezett meg. A tarhonya népszerűsítésében részt vett Móra Ferenc is.

A tarhonya napjainkra az egész országban elterjedt, és az előállítás technológiája jelentős változáson ment keresztül. A gépi  tarhonyát extrdálással készítik, sokkal termékenyebben, mint a kézit, de az alföldiek szemében nem vált egyenértékűvé ősével.

Csigatészta (lúdgége, bordás tészta, palóc csiga)

A csigatésztából készült leves, vagyis a tyúklevesben főzött csigatészta az ünnepi alkalmak híres étele a 17. századtól, és az még napjainkban is. A paraszti háztartásokban ezzel a tésztafajtával különböztették meg az ünnepeket a dolgos hétköznapoktól.

A tésztaformát a 18. század végén lúdgégének(1774), bordás tésztának (1795) és csigának(1803) nevezték. Mivel a 18. századból nincsen magyarországi szakácskönyv, nem lehet tudni, milyen tésztaforma volt az ugyancsak csigának nevezett nürnbergi tészta. A csigatészta magyarországi fejlődésű forma lett. A csigatészta készítése az ünnepnapokat megelőző társas, vidám munkaalkalom volt. Elsősorban a lányok és az asszonyok közös munkáját, közösségi életük egyik sajátos színterét jelentette. Az asszonyok a monoton munka közben beszélgettek, tréfálkoztak, néha énekeltek – és nem kevés bort ittak, ezért a  csigalevest  „drága ételnek” tartották. Estére a fiúk és a férfiak is megérkeztek, s vidám összejövetelben végződött a közös munka. A csigatészta –készítéséhez általában szövőbordadarabokat használtak; emellett – az ismeretek szerint- a szerelemajándékként adott, sűrű bordázású, fazekas által készített cserép- vagy a fából faragott csigakészítő táblácskák is használatosak voltak. A gazdagon díszített csigacsinálót sokszor a fiatal, ügyes kezű legények faragták kedvesüknek. A csigatésztát főleg a Alföldön készítették. A jó búzalisztből gyúrt, vékonyra kisodort tésztából apró, rombusz alakú darabkákat vágtak, ezeket egyenként a szövőbordákra vagy fából faragott csigacsinálókra fektették, és orsónyéllel vagy külön e célra készült fa-, esetleg fémperdítővel feltekerték. Egy-egy ünnepi étkezéshez igen sok tésztát kellett készíteni; evvel a nagyon aprólékos munkával.

Az Alföldön a szegényebb asszonyok fogalakoztak nagyobb mennyiségű csigatészta-készítéssel és –árusítással. Manapság ismét kezd divatba jönni;  nagyobb ünnepek előtt a budapesti aluljárókban idős, nyugdíjas asszonyok árulják a szép leveles tésztát városi, elfoglalt, asszonytársaiknak.

Nem egy mai esküvőn ismét feltálalják a csigatésztás tyúkhúslevest. A sok apró tészta  - mint megannyi apró pénz- a lencséhez hasonlóan a gazdagság szimbóluma is.

Lebbencstészta

Slambuctészta, tördelt tészta, kisodort gyúrt tészta, amelyet nem késsel aprítanak fel, hanem a szárítást követően kézzel, szabálytalan alakúra tördelnek. A hortobágyi pásztorélet elmaradhatatlan tápláléka volt. A lebbencstészta halványsárga színű szabálytalan alakú, tördelt száraztészta. Ideális esetben néhány tized milliméter vastagságú és féltenyérnyi nagyságú. A tészta állománya főzés után hatvan-hetven százalékkal nagyobb lesz. A főzés ideje az elkészítési módtól függ. A nagyobb tojástartalmú tészta több vizet vesz fel, így méretnövekedése, duzzadása nagyobb. Búzaliszt, tojás és víz felhasználásával készül.

A lebbencs szavunk népi eredetű. Kezdetben  liszt-víz-só összetételű kemény lepénytésztát jelentett, melyet forró, lapos kőre rápleccsentettek. Ez a száraz, vékony lepénytészta középköri eredetű. Legtovább a magyar nyelvtörténet legkeletibb részén a, a Székelyföldön maradt fenn, egészen a 20. század elejéig. Leforrázva, ízesítővel és zsírzóval fogyasztották.

A 19. század elején a nagy búzatermést betakarító Alföldön népszerűvé váltak az előre elkészített tészták. A nagy tésztaleveleket száradó ruha módjára, rudakra akasztották, alá abroszt tettek, ahová a száradás után magától is lepotyogott az összetöredezett tészta. Az előre gyártást lehetővé tette a tészta technológiája: a nagy sikértartalmú búzalisztnek a tojással történő összegyúrása és vékonyra elnyújtása. A helyi éghajlat – aszályos nyár- is kedvező a tészta természetes száradásához és hosszú ideig való tárolásához. A lebbencsből készített leveseket és fűszerezett, saját levében főtt, sűrű ételeket a parasztok hétköznapi ételként fogyasztották. A férfiak és a pásztorok is készítették, nyílt tűzön, bográcsban. A 20. század elejétől túrós csusza néven vált népszerűvé, melyet halászlé után ma is feltálalnak a magyaros jellegű ételeket kínáló éttermekben.

Ma már a másfél évszázada gépi úton is előállított lebbencstésztából száz meg száz fajtát kínálnak a közértekben, boltokban, és alig akad olyan kamra, amelyikben ne találnánk legalább egy-két zacskóval.

Forrás:(A magyarok asztala)