2013. július 9., kedd

Hús nélküli ételek




BUNDÁS KENYÉR GOMBATÖLTELÉKKEL
Hozzávalók: 25 dkg gomba, 1 kis fej vöröshagyma, 2 tojás, 3 evőkanál tejföl, 2 evőkanál liszt, olaj, őrölt pirospaprika, só, 8 egyforma szelet kenyér.
Az olajon megpirítjuk az apróra vágott hagymát és a felszeletelt gombát, megszórjuk pirospaprikával, megsózzuk, belekeverjük a liszttel elkevert tejfölt, és jól összekeverve még 3-4 percig sütjük. Az így kapott gombás keveréket 2-2 szelet kenyér közé kenjük, a kenyérszeleteket jól összenyomkodjuk, majd villával felvert tojásba forgatjuk, és olajban megsütjük.
(A töltött kenyereket tojásba forgatás helyett készíthetjük liszt-tojás-zsemlemorzsa panírban is.)
 

OMLETT ZÖLDBORSÓVAL
Hozzávalók: 2 tojás, 3 evőkanál főtt zöldborsó (pl. konzerv), némi reszelt füstölt sajt, étolaj, só.
A villával felvert, kicsit megsózott tojásokból palacsintasütőben szép, kerek „lepényt" sütünk, mintha palacsintát sütnénk. Az így megsütött omlettet tányérra borítjuk, az egyik felére rászórjuk a zöldborsót, a másik felét ráhajtjuk, a tetejére reszelt sajtot szórunk (mivel az omlett még úgyis jó forró, a sajt kicsit ráolvad).
 

OMLETT GOMBÁVAL ÉS ZÖLDBORSÓVAL
Hozzávalók: 2 tojás, 3 evőkanál főtt zöldborsó (pl. konzerv), némi reszelt füstölt sajt, étolaj, só + 2 közepes gomba.
Ugyanúgy készítjük, mint az előző omlettet, annyi különbséggel, hogy először megpucoljuk és apróra vágjuk a gombát, majd egy pici olajon megpároljuk (még egyszerűbb, ha egy percre mikrohullámú sütőbe tesszük), és ezt a párolt gombát sütés előtt a felvert tojásba keverjük.
 

PADLIZSÁNOS LECSÓ
Hozzávalók: padlizsán, paprika, paradicsom, vöröshagyma, olaj, só.
A feldarabolt padlizsánt, paprikát és a hagymát állandóan kevergetve elősütjük az olajban. Mikor kicsit pirulni kezdenek, hozzájuk keverjük a darabokra vágott (héjától megszabadított) paradicsomot, kicsit megsózzuk, és puhára pároljuk.
A végén keverhetünk hozzá néhány felvert tojást, amikkel jól összeforraljuk a lecsót. Vagy tálalhatjuk főtt rizzsel. Főzhetünk bele egészben vagy karikákra vágva  virslit
 

PADLIZSÁNOS-GOMBÁS PIZZA
Hozzávalók a pizza-tésztához: 50 dkg liszt, fél kocka élesztő, 2-3 evőkanál olivaolaj, 2 kiskanál só, 1 kiskanál cukor.
Az élesztőt egy csésze langyos vízben egy kanál liszttel és a cukorral elkevjük. Megvárjuk, amíg jól felhabosodik. Utána beleöntjük a lisztbe, hozzáadjuk az olajat és a sót valamint annyi langyos vizet, hogy a tészta összeálljon, jól összegyúrjuk, aztán lefedve kb. fél ótát kelesztjük. Amikor megkelt, egy jó nagy tepsibe nyomkodjuk kb. 1 cm vastagon. Előmelegített sütőben kb. 5-6 percig elősütjük.
Hozzávalók a paradicsommártáshoz: 1 kis doboz hámozott konzerv paradicsom, 3-4 gerezd fokhagyma, cukor, só.
A paradicsomot a meghámozott fokhagymagerezdekkel, cukorral és sóval ízesítve jól összefőzzük. Amikor teljesen pépessé vált a paradicsom, a fokhagymát kidobjuk belőle. A mártást az elősütött pizzalapra kenjük. (Néhány kanállal hagyhatunk belőle a pizza tetejére.)
Hozzávalók a pizza-feltéthez: 2 közepes padlizsán, 20 dkg gomba, 25 dkg füstölt sajt, 25 dkg mozzarella sajt.
A padlizsánokat meghámozva felkarikázzuk, olajon a szeleteket kicsit elősütjük. A gombát megpucoljuk, felszeleteljük, és szintén elősütjük (vagy mikrohullámú sütőben 1 percig pároljuk). A füstölt sajtot megreszeljük, és egyenletesen elosztva a pizzamártásos pizzalapra szórjuk. A sajtot befedjük gomba- és padlizsánszeletekkel. A pizza tetején elrendezzük a szeletelt mozzarella sajtot. Végül meglocsolhatjuk  a mozzarellát  néhány kanál félretett paradicsommártással. Sütőben addig sütjük, amíg a sajt jól ráolvad, és kicsit pirulni kezd.
(Ebből a mennyiségből süthetünk egy nagy, négyszögletes helyett két kisebb kör-pizzát is. Aki szereti, a padlizsán- és gombaszeleteket megszórhatja készen kapható pizza-fűszerrel is.)
 

PARADICSOMOS MELEGSZENDVICS
Hozzávalók: 8 szelet barna kenyér enyhén megpírítva, 4 db nagy paradicsom felkarikázva, 8 vékony szelet füstölt (pl. karaván) sajt, 8 szelet mozzarella sajt, vaj, szezámmag, (esetleg: pizzafűszer).
Minden kenyérszeletet enyhén megvajazunk, egy-egy füstöltsajt-szeletet fektetünk rájuk, erre vékonyra vágott paradicsomkarikák kerülnek (megszórhatjuk a tetejüket egy csipetnyi pizzafűszerrel), a paradicsomot pedig mozzarella sajttal borítjuk be. A mozzarellát meghintjük szezámmaggal. Sütőben addig sütjük a szendvicseket, míg a mozzarella jól megolvad, és kicsit barnulni kezd.
 
 
 


BELGA RAKOTT KRUMPLI
Hozzávalók: 1 kg krumpli, 30 dkg sajt (nagyon jó hozzá a karaván sajt), 10 dkg vaj, só.
A nyers, meghámozott krumplit nagyon vékony karikákra vágjuk, és egy réteg krumplikarikát egy kivajazott tűzálló tál aljára fektetünk. A krumpliréteget kicsit megsózzuk, apró vajdarabkákkal megszórjuk, majd szintén nagyon vékonyra vágott sajtszeletekkel beborítjuk. A sajtra megint krumpli, pici só, vajdarabkák, aztán újra sajt következik. Addig folytatjuk a rétegezést, amíg a hozzávalók el nem fogynak. A tetejére sajt, a sajtra pedig vajdarabkák kerüljenek. A tálat szorosan fedjük be alufóliával, és forró sütőben kb. 50 percig süssük. Végül az alufóliát levéve kb. 10 percig pirítsuk.
Valamilyen savanyúsággal vagy esetes zöldség-salátával tálaljuk.
 

BROKKOLI SAJTMÁRTÁSSAL
Hozzávalók: 50 dkg párolt brokkoli, 10 dkg reszelt sajt (legjobb a füstölt sajt), 3 evőkanál liszt, 2 tojás, 5 dl tejföl, 5 dkg vaj, só.
A brokkolin és a vajon kívül a többi hozzávalót alaposan, csomómentesen összekeverjük. A párolt brokkolit egy tűzálló tálba terítjük, leöntjük a sajtos-tejfölös mártással, a tetejére vajdarabokat morzsolunk, és forró sütőben kb. 30 percig sütjük.
 

GOMBÁS KRUMPLI
Hozzávalók: 1 kg krumpli, 25 dkg gomba, 1 fej vöröshagyma, 1 nagy doboz (5 dl) + 1 kis doboz (2 dl) tejföl, 20 dkg füstölt sajt, olaj, pirospaprika, só.
Az apró kockákra vágott hagymát megfonnyasztjuk az olajon. Beletesszük a felszeletelt gombát, megszórjuk pirospaprikával, megsózzuk, és addig főzzük, amíg a leve elpárolog. Hozzáadjuk a feldarabolt, hámozott krumplit, kis vízet öntünk alá, és a krumplit puhára főzzük. Amikor megfőtt, belekeverjük a nagyobb doboz tejfölt. Egy tepsibe belemerjük a gombás krumpli felét, beborítjuk szeletekre vágott füstölt sajttal, a sajtra jön a krumpli második fele. A tetejét meglocsoljuk a kisebb doboz tejföllel. Jó forró sütőben kb. fél órát sütjük. Savanyúsággal tálaljuk.
 

GOMBÁS TOJÁSRAGU
Hozzávalók: 50 dkg gomba, 5 kemény tojás, 1 fej vöröshagyma, 2 dl tejföl, 1 evőkanál liszt, olaj, só, 1 bio zöldségleves-kocka.
Az olajon üvegesre pároljuk az apróra vágott vöröshagymát, majd hozzákeverjük a felszeletelt gombát, pirospaprikával megszórjuk, megsózzuk, és 5 percig főzzük. A tejfölbe csomómentesen belekeverjük a lisztet és felöntjük 3 dl vízzel, majd ezt a habarást a gombához adjuk. Beletesszük a leveskockát, és jól összefőzzük. Végül óvatosan beleforgatjuk a kockákra vágott kemény tojásokat. Rizzsel, nokedlivel vagy spagettivel tálaljuk.
 

GOMBÁVAL TÖLTÖTT PAPRIKA
Hozzávalók: 8 db tölteni való paprika, 50 dkg gomba, 1 csomag tasakos főtt rizs, 1 fej vöröshagyma, 2 tojás, 2 liter paradicsomlé, 2 evőkanál liszt, cukor, olaj, só.
Az apró kockákra vágott hagymát megfonnyasztjuk az olajon. Beletesszük a felszeletelt gombát, megszórjuk pirospaprikával, megsózzuk, és addig főzzük, amíg a leve elpárolog. A kész gombát összekeverjük a főtt rizzsel és a tojásokkal. Ezzel a masszával megtöltjük a paprikákat. A megtöltött paprikákat a cukorral, sóval ízesített paradicsomlében megfőzzük. Amikor megfőttek, kiemeljük őket a paradicsomléből. Miután a paradicsomlét rántással sűrítettük, visszahelyezzük bele a paprikákat, és főtt krumplival tálaljuk.
 

KELKÁPOSZTATEKERCS RÁNTVA
Hozzávalók: 8 szép nagy kelkáposztalevél, 10 dkg reszelt sajt, 1 tojás, 2 dl tejföl, 2 gerezd zúzott fokhagyma, csipetnyi köménymag, só. A panírozáshoz: liszt, tojás, zsemlemorzsa. A kisütéshez: olaj.
A kelkáposztaleveleket bő forró vízben 5 percig pároljuk (óvatosan, hogy nehogy elszakadjanak). A főzővízből kivéve, a nedvességet leitatjuk róluk. A tejfölbe belekeverjük a reszelt sajtot, a tojást, a zúzott fokhagymát, az őrölt köményt és egy csipetnyi sót. A káposztaleveleket kiterítve megkenjük a sajtkrémmel, és szorosan felcsavarjuk (fogpiszkálóval össze is tűzhetjük a tekercseket). A megtöltött tekercseket hagyományos módon, lisztbe, felvert tojásba, zsemlemorzsába forgatjuk, és bő, forró olajban megsütjük.
 

LASKAGOMBA SÖRTÉSZTÁBAN
Hozzávalók: 50 dkg laskagomba, 20 dkg liszt, 2 tojás, 10 evőkanál tej, 1 evőkanál olaj, 2,5 dl sör, só. A sütéshez: olaj.
A lisztből, tojásból, tejből, olajból és sörből simára kikevert tésztát csinálunk. Ebbe a tésztába mártogatjuk a jól megmosott, megszárított laskagombákat. (Fontos, hogy a gombák teljesen szárazak legyenek, mert ha nedvesek, nem tapad rájuk a tészta.) A tésztába mártott gombákat bő, forró olajban megsütjük. Sülés után szalvétára szedjük őket, hogy a felesleges olyjat leitassuk. Zöldborsós-kukoricás rizzsel tálaljuk. Majonézmártsát adhatunk hozzá.
 

RAKOTT KARFIOL (vagy BROKKOLI)
Hozzávalók: párolt karfiol (vagy brokkoli, esetleg mindkettő vegyesen), néhány keményre főzött tojás, füstölt sajt, tejföl, liszt, só.
Tűzálló tálba vagy tepsibe rakva: 1 réteg előfőzött karfiol (vagy brokkoli), egy réteg karikára vágott keménytojás, 1 réteg füstöltsajt-szelet, aztán megint karfiol (brokkoli), mindez végül meglocsolva a következővel: 5 dl tejföl, 1 mokkáskanál só, 5 dkg reszelt füstölt sajt, 1 evőkanál liszt összekeverve. (Sütés előtt egy kicsit meg kell rázni, hogy az aljára is lefolyjon a tejfölös keverék.)
 

RAKOTT SPÁRGA
Hozzávalók: 1 kg párolt vagy konzerv spárga, 10 dkg reszelt sajt, 2 dl tejföl, 1 tojássárgája, 5 dkg vaj, só.
A tejfölt simára keverjük a tojássárgájával és egy csipetnyi sóval. A párolt spárgadarabok felét egy vajjal kikent tűzálló tálba rakjuk, meghintjük a reszelt sajt felével, ráterítjük a maradék spárgát, majd leöntjük a tejfölös mártással, végül a tetejére szórjuk a maradék sajtot, és rámorzsoljuk a maradék vajat. Sütőben addig sütjük, míg a teteje enyhén barnulni kezd.
 

RAKOTT ZÖLDBAB
Hozzávalók: 1 kg párolt vagy előfőzött konzerv zöldbab, 5 db keményre főzött, apró kockákra vágott tojás, 1 db nyers tojás, 5 dl tejföl, 1 evőkanál liszt, 2 dkg vaj, só.
A tejfölbe csomómentesen belekeverjük a nyers tojást, a lisztet és egy csipetnyi sót. A párolt zöldbab 1/3-részét egy kivajazott tűzálló tál aljára terítjük. Rászórjuk az apró kockákra vágott főtt tojás felét. Ezután megint 1/3-rész zöldbab következik, majd a főtt tojás másik fele, aztán a zöldbab megmaradt része. Végül a tojással rétegezett zöldbabot leöntjük a tejfölös mártással. Forró sütőben addig sütjük, míg a teteje barnulni kezd.
 

RAKOTT ZÖLDSÉGEK SZÓJÁVAL
Hozzávalók: 1 doboz szójafasírtpor, 5dl+2 dl tejföl, kb. egy nagy tejfölös pohárnyi főtt rizs + valamilyen párolt zöldség: karfiol, brokkoli, kelkáposzta, sárgarépa.
A szójafasírtport összekeverjük a nagy doboz tejföllel és a rizzsel. (Ha nem kenhető az így kapott keverék, öntsünk bele egy kicsit a zöldség főzőlevéből.) Egy tűzálló tál aljára egy réteg párolt zöldséget rakunk, erre egy réteg szójás rizs jön, majd megint zöldség. A zöldség tetejét meglocsoljuk a kisebb doboz tejföllel. Megsütjük.

SAJTGOLYÓK
Hozzávalók: 2 tojásfehérje, 20 dkg reszelt sajt.
A két tojásfehérjét kemény habbá verjük. A habba óvatosan belekeverjük a reszelt sajtot. Az így kapott masszából vizes kézzel diónyi golyókat formázunk. A golyókat forró olajban aranysárgára sütjük.

SHI-TAKE GOMBÁS SPAGETTI
Hozzávalók: 30 dkg spagetti megfőzve, 30 dkg shi-take gomba, 20 dkg mozzarella sajt, 3 db nagyobb  hámozott paradicsom karikákra vágva, 5 evőkanál tejföl, 2 evőkanál liszt, 1 bio zöldségleves-kocka, olaj.
A gombát jól megmossuk, felszeleteljük, aztán a felforrósított olajban átsütjük. Amikor a levét elfőtte, megszórjuk a liszttel, jól összekeverjük, majd hozzákeverjük a tejfölt, aztán felengedjük kb. 2 dl vízzel (amiben előzőleg feloldottuk a zöldségleves-kockát). Addig főzzük, míg újra forrni kezd, és kicsit besűrűsödik. Az így elkészült mártást összekeverjük a főtt tésztával. Egy tűzűlló tál aljára terítjük a mártásos tészta felét, erre paradicsomkarikák kerülnek, majd ismét gombás tészta következik, a második réteg tészta tetejét pedig befedjük mozzarella-szeletekkel. Forró sütőben alufóliával lefedve 15-20 percig sütjük, majd az alufóliát levesszük, és még kb. 10 percig pirítjuk, amíg a mozzarella a tetején kicsit barnulni kezd.

SÜTŐBEN SÜLT KRUMPLI
Hozzávalók: 1 kg krumpli, 4 dl tej, 10 dkg reszelt füstölt sajt, 10 dkg vaj, (esetleg 1 tojás), 1 gerezd fokhagyma, só, bors.
A krumplit héjában megfőzzük, meghámozzuk, fél centi vastag karikákra vágjuk. Egy hőálló tálat bedörzsölünk fokhagymával, ebbe rakjuk rétegenként a krumplit, amit rétegenként meglocsolunk a sóval, borssal, füstölt sajttal és olvasztott vajjal elkevert tejjel (keverhetünk bele 1 tojást is, de anélkül is jó). Kb. 30-40 percig sütjük a sütőben.
 

SZÓJÁS-ZÖLDSÉGES RIZS vagy TARHONYA
Hozzávalók: rizs vagy tarhonya, tetszés szerinti zöldségek tetszés szerinti arányban keverve (pl. répa, karfiol, brokkoli, borsó, padlizsán, kukorica, gomba stb.), szójakocka, vöröshagyma, pirospaprika, só.
A tarhonyát (vagy rizst) megfőzük. Közben a darabolt zöldségeket megpároljuk, az előre sós vízbe áztatott szójakockából pedig pörköltet csinálunk. A párolt zöldségeket és a szójapörköltet összekeverjük a főtt rizzsel vagy tarhonyával, és együtt főzzük még néhány percig (legjobb lefedve előmelegített sütőbe rakni néhány percre). Olyan, mint a rizses hús, csak zöldségesen.
 

TÖLTÖTT KRUMPLI
Hozzávalók: 12 db egyforma nagyságú krumpli, 50 dkg gomba, 1 fej vöröshagyma, 5 evőkanál tejföl, 3 kanál liszt, pirospaprika, só, olaj. A panírozáshoz: liszt, tojás, zsemlemorzsa.
A krumplikat héjában megfőzzük. Megpucoljuk, aztán mindegyiket félbevágjuk, és a belsejüket karalábévájóval kiszedjük úgy, hogy kb. 1 cm vastag krumplifal maradjon meg. Az olajon megpirítjuk az apróra vágott hagymát és a felszeletelt gombát, megszórjuk pirospaprikával, megsózzuk, belekeverjük a liszttel elkevert tejfölt és a krumlikból kivájt forgácsot, majd jól összekeverve még 3-4 percig sütjük. A gombás keveréket a félbevágott krumplikba töltjük úgy, hogy a töltelékkel újból összeragasztunk két fél krumplit. Az újra egyberagasztott krumplikat jól összenyomkodjuk, majd lisztbe, villával felvert, megsózott tojásba és zsemlemorzsába panírozzuk, végül pedig bő, forró olajban megsütjük.
 

ZÖLDBORSÓS GOMBAPAPRIKÁS
Hozzávalók: 1 nagy üveg (azt hiszem, 7 dl) konzerv zöldborsó, 1 fej vöröshagyma, 50 dkg gomba, 1 dl tejföl, 3 evőkanál liszt, pirospaprika, só, olaj, 1 bio zöldségleves-kocka.
Az olajon megpirítjuk az apróra vágott hagymát és a felszeletelt gombát, megszórjuk pirospaprikával, megsózzuk, és addig főzzük, amíg a leve elpárolog. Beleöntjük a zöldborsót, belekeverjük a liszttel elkevert és 2 dl vízzel felengedett tejfölt, majd jól összekeverve még 10 percig főzzük. Rizzsel, nokedlivel vagy spagettivel tálaljuk. Tálalásnál a tetejét meglocsoljuk egy kis tejföllel.
 
 
 

ZSUZSA KRUMPLI-SAJT FASÍRTJA
Hozzávalók: fél kiló paszírozott, főtt krumpli (krumplipüré), 10 dkg reszelt Trapista sajt, 10 dkg reszelt füstöltsajt, 10 dkg finomliszt, 1 tojás, 2 gerezd zúzott fokhagyma, só.
A panírozáshoz: liszt, tojás, zsemlemorzsa.
A kisütéshez: olaj.
A hozzávalókat jól egybedolgozzuk, és az így kapott masszából 2-3 centiátmérőjű golyókat formálunk. A golyókat lisztbe, tojásba, zsemlemorzsába panírozzuk. Forró olajban megsütjük. Tálalhatjuk önálló ételként (például forrón reszelt sajttal megszórva) vagy köretként.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése