Az articsóka egyszerre zöldség-, dísz-és gyógynövény

A mediterrán articsóka egyszerre zöldség-, dísz- és gyógynövény. Dekoratív virágzata nem csak ízletes, de virágcsokrok gyakori kelléke is.

Az articsóka (Cynara scolymus L.) mediterrán eredetű növény, amely a fészkesvirágzatúak családjába (Compositae) tartozik. Az articsókát már az ókorban is ismerték, a rómaiak az étkezésen kívül gyógynövényként is használták. A bogáncsra emlékeztető évelő növény őshazája feltehetően Délnyugat-Európa vagy Észak-Afrika. A növény 1,5-2 méter magasra is megnő. Gyökértörzse minden évben vastagodik, majd fokozatosan elfásodik. Az elágazó szárán találhatók az igen nagyméretű, dekoratív gömbölyű fészekvirágzatok, amelyek általában 8-12 cm átmérőjűek. A növény ki nem nyílt virágzatkezdeményét hasznosítják étkezési célra. Az articsóka évente kétszer terem, először márciustól májusig, majd októbertől decemberig lehet szüretelni. A korai fajták megvastagodott sziromvirágai ibolyakék színűek, a késeieké pedig zöldek. Az articsóka értékes zöldség-, dísz- és gyógynövény.

Az articsóka rendkívül gazdag ballasztanyagokban, káliumban, magnéziumban, vasban és B1-vitaminban, de tartalmaz fehérjét, szénhidrátot, zsírt és nátriumot is. 100 gramm articsókában csupán 55 kcal energia van, így az alacsony zsírtartalmú, magas rosttartalmú diéta fontos eleme.
Magas vérnyomás, cukorbetegség, máj- és vesebántalmak esetén bevethetjük az articsókát, hiszen epehajtó, koleszterincsökkentő és emésztéssegítő hatása is ismert, sőt gyökérzetének antibiotikus hatást is tulajdonítanak. Afrodiziákumként tisztelt növény, tele van vassal, fehérjével, vitaminokkal. 

Ha friss articsókával próbálkozunk, készüljünk kemény munkára, és fejenként egy-egy articsókával számoljunk legalább. A kemény pikkelyszerű leveleket vissza kell vágni, és az articsókát sós vízben vagy gőzben meg kell párolni.

Íze erős, markáns, nem is igen kell fűszerezni. A megfőtt articsókát hosszában négyfelé vágva forgathatjuk lisztes tojásos bundába és kisüthetjük olajban.