Mindegyik édes költemény receptje mögött egyúttal különös
kultúrtörténeti históriák rejlenek. A Dobos-torta például a 19. század
híres budapesti cukrászmesterének, Dobos Józsefnek a keze alatt 1885-ben
született. A sütemény eredeti jellegét az addig ki nem talált
kakaóvajkrém adta, amelyet a mester a piskótalapok közé töltött, néhány
csepp citromlével megbolondított, a kerek tortát pedig olvasztott
karamellcukros tetővel borította. A polgárosodó főváros népét lázba
hozta az újdonság, és a vidékről, Vecsés irányából a pesti piacokra
érkező szekerek gazdái is - ha csak tehették - megálltak a Kecskeméti
utcai cukrászdánál egy kis nyalánkságért.
A Pozsonyi kifliről 1559-ből származik az első adat, amikor is a
pozsonyi sütők céhe a városi fogyasztási szokásokat kielemezve
elhatározta, hogy diós és mákos patkókat fognak készíteni. A másik
történet szerint egy pozsonyi cukrászmester Miklós-napra elkészítette a
karácsonyi bejgli kicsinyített változatát, és azzal ajándékozta meg a
gyerekeket. És bármily hihetetlen, még ezt is lehet fokozni. Történt
ugyanis, hogy a Pozsonyban ülésező országgyűlés tagjai megéheztek, mire
is a Palugyay féle Zölddiófa fogadó a korabeli újságok híradása szerint
mákos, diós és mandulás pozsonyi kiflit szolgált fel a politikusoknak.
Kossuth Lajosnak pedig az egyik kedvence lett a mandulás pozsonyi kifli,
amely aztán el is nyerte a keresztségben a Kossuth kifli nevet… Ennél
magyarosabb történetet keresve sem találnánk!
Romantikus szerelmi történet
A Rigó Jancsi viszont egy régi romantikus szerelmi történetet hordoz.. E
szerint a 19. század második felében egy bizonyos Rigó János nevű
cigányprímás bandájával a világot járta, és 1896-ban Párizsban olyan
szívhez szólóan húzta a vendégek fülébe a magyar nótákat, hogy egy, a
férjével az étteremben vacsorázó hercegné azon nyomban belehabarodott.
Elhagyta érte a nála jóval idősebb herceget, és a világra szóló
botránynak fittyet hányva a szerelmesek 10 éven át repdestek együtt a
boldogságtól. A híres pár így vetődött Budapestre is, ahol egy
cukrászdában nagyon ízlett a csalfa asszonynak a csokis, krémes
sütemény. Az élelmes tulaj rögtön elnevezte a kreálmányát Rigó
Jancsinak, és ettől kezdve fel is lendült a forgalma, mert a botrányhős
párt mindenfelé nagy figyelem kísérte.
Széchenyi István használta először a cukrász kifejezést
A sütemények története a középkorba vezethető vissza. Az elődeink sokáig
csupán a mézet ehették édességként, így alakultak ki a mézeskalácsos
céhek a 17. század elején. A magyarországi cukrászat megteremtői
külföldről jött mesterek, "pepecsművesek" voltak, akik a főurak
szolgálatába álltak, és feladatuk volt az ünnepi lakomáknál az asztalok
feldíszítése is.
A hazai cukrászdák a reformkor idején nyíltak meg, és az akkori polgári
ízlésvilágnak megfelelően többségüket biedermeier stílusban rendezték
be, a kis asztaloknál, székeken ülve nassolhattak, pletykálkodhattak
dédapáink és -anyáink. A mestereket ekkor tájt cukorművesnek,
cukorsüteményesnek nevezték. Széchenyi István használta először a
cukrász kifejezést az 1830-ban megjelent Hitel című tanulmányában. A
cukrászok és a mézeskalácsosok a múlt század elején váltak szét
egymástól. / forrás MTI/
A grillázsról már a XVI. századi iratok is említést tesznek. Előbb még,
mint gyógyszert alkalmazták. Eredményes volt a köhögés ellen, és az
emésztés elősegítésére is. Az 1695-ös első magyar szakácskönyv már, mint
az ünnepi étkezések elengedhetetlen részét említik. Minden forrás
kiemeli, hogy Mátyás király és Beatrix esküvőjén is megtalálható volt. A
grillázstortának ráadásul különös hagyománya van a lakodalmakon. Az
étkezés befejeztével – általában éjfélkor – az ifjú férj hozza a konyha
fellelhető legnagyobb kését, hogy azzal „szeletelje fel” a tortát. A kés
kettős jelentéssel bír. Egyrészt a férj ezzel jelzi, hogy „asszonya
minden gondolatát lesi”. Másrészt azzal, hogy a férj és a feleség együtt
fogja meg a kést és töri össze a tortát; jelzik, hogy később is együtt
fognak dolgozni. A néphagyomány szerint, ahány darabra törik a grillázs
torta, annyi boldog évet fognak együtt tölteni.
A rákóczi túrósnak nem sok köze van Rákóczi Ferenchez. Ugyanakkor mégis
egy budapesti szakácshoz, bizonyos Rákóczi Jánoshoz köthető, aki 10 évig
a Bristol, 20 évig a Gellért Szálló éttermeinek vezetője volt. A
korabeli források arról számolnak be, hogy az 1930-as években már
ismerték. Receptje az 1937. decemberi Magyar Szakácsban olvasható
először, a világot jelentő deszkákat pedig az 1958-as brüsszeli
világkiállítás jelentette a sütemény számára.
A Somlói galuskának helyrajzilag van magyar vonatkozása. Általában
annyival elintézik, hogy a Somló hegyről kapta a nevét. De ennél azért
többről van szó! A csoki öntettel meglocsolt diós, kakaós, vaníliakrémes
piskótagaluska a Gundel étterem egykori főpincérét, Gollerits Károlyt
dicséri. Minthogy a főpincér felesége a Marcal-medence ezen részéről
származott, és ő is besegített a finomság elkészítésébe, úgy gondolta,
hogy szülőföldje megérdemel egy ekkora megtiszteltetést. /Forrás S,G,
tészta/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése