A karácsonyi fatörzs története nem a fantázia szülte tündérmese eredménye, mert valóban egy jókora, igazi fatörzs a történet főszereplője. Eredetileg a szóban forgó fatörzset egyáltalán nem az asztalra szánták, sokkal inkább a kandallóba… A tradicionális francia karácsonyi menü meghatározó eleme ez a puha, omlós, krémes, kávés-csokoládés vagy marcipános piskótatekercs, melyet nemzeti hovatartozástól függetlenül téli karácsonyestéken bárki jóízűen elfogyaszthat.
Az édesség története egészen a 13. századig nyúlik vissza, amikoris szinte egész Európában az a szokás járta, hogy Karácsony este a családok közösen égettek el egy fatörzset. Mivel a fadarabnak szokás szerint újév napjáig, vagy akár Vízkeresztig is égnie kellet, jó nagydarab rönk szükségeltetett. A felbecsülhetetlen kincset rendszerint szalagokkal és ágakkal díszítették, majd nagy csinnadratta közepette helyezték el és gyújtották meg a kandallóban.
A téli hideg időszakban, amikor az élelem és a tűzifa nagy értéknek számított, egy terjedelmes fadarab elégetése áldozatot és egyben áldást jelentett egy átlagos család számára.
A francia regionális különbségek a fa fajtájának kiválasztásában, a meggyújtás módjában és az égetés hosszában is jelentkeztek. A déli vidékeken italáldozatnak tekintett olajjal, sóval és borral meglocsolt rönköt a család legfiatalabbja gyújtott meg. Máshol a családok leány tagjai gyújthatták meg az előző évről gondosan őrzött, parazsas fadarabbal az azévit, és volt olyan is, ahol az anyákat érte ez a megtiszteltetés.
Az ősi hiedelmek szerint ezzel a tradícióval a kelták a téli napfordulót ünnepelték, a keresztényeket a fadarab arra a jászolra emlékeztette, melyben Jézus született, a babonás emberek pedig úgy gondolták, hogy a parázsló fadarab lesz az, ami megvédi őket a gonosz szellemektől. Egyesek annyi fát tettek a tűzre, ahány tagja volt a családnak, mások pedig figyelték és számolták a fából kilövellő szikrákat, mert úgy vélték, ahány szikra, annyi házasság köttetik az újévben.
A karácsonyi fatörzségetés szokásának eltűnése egybeesik a vaskályha megjelenésével, mely a 19. században kiszorította a kemencét a háztartásokból. Ezzel a fordulattal a karácsonyi fatörzs jelentősége is átértékelődött; már nem tűzifaként, hanem ágakkal és gyertyákkal feldíszítve dekorációként került az asztalra.
1945-ben egy cukrászmester álmodta és alkotta meg a fatörzsre emlékeztető desszertet, mellyel a régi tradíciót új köntösbe öltöztette. A töltött piskótatekercs-sütemény azóta is királyként trónol a francia ünnepi ételek között. A tekercset csokoládékrémmel vonják be és barázdásra mintázzák, hogy minél jobban emlékeztessen egy igazi fatörzsre. Rendszerint faágakkal, levelekkel, magyallal, habcsókból vagy marcipánból készült kis gombákkal és mesealakokkal díszítik, a havat pedig porcukor szimbolizálja. A végeredmény nemcsak látványban, de ízben is döbbenetes! /lacusine/
A karácsonyi fatörzs torta meséje
A hagyományos ételekhez, desszertekhez kötődő szokások, történetek éppúgy hozzátartoznak az ünnepi hangulathoz, mint maguk a szépen tálalt fogások. A fatörzs torta meséje ugyan a konyhában kezdődik, de azokból az időkből ered, amikor a desszert fogalmát még nem is igen ismerték az emberek, az eredetére pedig ma már halványan pislákoló foszlányok utalnak csupán. Nem csoda, hisz ehhez a hidegen tálalt, ma már parféként is kedvelt édességhez az indíttatást egykor szó szerint a tűz adta.
Réges-régről, a középkor korai éveiből származnak a meghitt, karácsonyi együttléthez, a melegedéshez és a tűzhöz szervesen kapcsolódó mesés történetek. A krónikák szerint Franciaország mellett Európa számos más országában is ünnepelték úgy a Szentestét, hogy a család minden tagja a nagy, nyílt lánggal égő tűzhely körül gyűlt össze. Távol maradt a didergés, mindenkinek jutott hely a melegben, a legfontosabb pedig az együttlét öröme és meghittsége volt – a karácsonyfa állításának szokását ekkoriban még nem ismerték. A család tagjai karácsonyi dalokkal, mesékkel, régmúlt idők történeteivel töltötték az estét. A tüzet pedig méretes fahasábokkal, rönkökkel tartották elevenen, nehogy kialudjon. Akadt azonban a fahasábok között egy, amelyik különbözött a többitől. Ez pedig nem volt más, mint a karácsonyi fatörzs. A legnagyobb, legkeményebb mind közül. Különös erőt tulajdonítottak neki. Ezért aztán nem is dobták csak úgy a tűzre: szertartás is tartozott hozzá. A nők és a gyerekek levelekkel, szalagokkal díszítették, a családfő erős pálinkával, esetleg olajjal vagy szenteltvízzel locsolt ággal megáldotta, a legfiatalabb és legidősebb férfiú pedig meggyújtotta, úgy hajították a lángok közé. A megszentelt fatörzs hosszan gondoskodott a melegről, mikor pedig feketére égett, megőrizték a hamvait, hogy megvédje a házat és lakóit minden bajtól, távol tartsa a háznéptől a gonoszt egészen a következő karácsonyig, amikor új karácsonyi fatörzzsel igyekeztek elejét venni a gondoknak.
A nagyjából 12. századig visszavezethető karácsonyi vagy néhol karácsonyt megelőző szokás Franciaországon kívül pl. Itália földjén éppoly ismert volt (ceppo névvel illették a megszentelt rönköt), mint Angliában, ahol Yule log lángolt (a süteményt ma is ezzel a névvel illetik). A karácsonykor tűzre dobott nagyméretű fahasáb mégis franciául Bûche de Noël [ejtsd: büs dö noel] néven változott világszerte közkedvelt desszertté./Forrás: Mindmegette.hu/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése