Mazsolás csokoládétorta
Hozzávalók:
A piskótához
• 6 tojás
• 12 dkg cukor
• 12 dkg liszt1 dkg vaj
• 1 ek. liszt
A csokoládékrémhez
• 15 dkg cukor
• kb. 1,5 dl víz
• 25 dkg vaj
• 10 dkg főzőcsokoládé
• 15 dkg cukor
• kb. 1,5 dl víz
• 25 dkg vaj
• 10 dkg főzőcsokoládé
A
díszítéshez
• ˝ csomag mazsola
• 2 ek. hámozott mandula
• 2 ek. csokoládéreszelék
Elkészítése:
A piskótához a 6 tojássárgáját a 8 dkg cukorral habosra keverem.
A fehérjét a maradék cukorral kemény habbá verem, majd ezt a tojássárgájával és a liszttel könnyedén összekeverem. A piskótatésztát vajjal kikent, kilisztezett formába töltöm, és középmeleg sütőben megsütöm.
A krémhez a cukrot kevés vízzel sziruppá főzöm. Kihűtöm, és a vajjal, valamint a megolvasztott csokoládéval habosra keverem.
A kihűlt, három lapra felvágott piskótát vastagon megkenem krémmel, egymásra helyezem. Az oldalát és a tetejét bevonom a maradék krémmel.
Díszíthetjük mazsolával, hámozott mandulával, csokireszelékkel. Néhány órára hűtőbe teszem.

Fenséges
csokis-mézes pite
Hozzávalók:
1 dl olvasztott vaj vagy finom
étolaj
1 teáskanál vanília
1dl finom búzaliszt
2 dl Bodoya méz
6 dkg étcsokoládé
2 db tojás
2 dl apróra vágott dió
1 teáskanál sütőpor
1/2 teáskanál só.
1 teáskanál vanília
1dl finom búzaliszt
2 dl Bodoya méz
6 dkg étcsokoládé
2 db tojás
2 dl apróra vágott dió
1 teáskanál sütőpor
1/2 teáskanál só.
Elkészítés:
Egy kis edényben lassú tűzön olvasszuk egybe a csokoládét, a
vajat, a sót és a vaníliát, állandóan kevergetve közben, hogy jól
elkeveredjenek, majd vegyük le a tűzről. Most keverjük bele a mézet, a lisztet
és a sütőport. Adjuk hozzá a tojásokat is, és jól verjük fel. Végül keverjük
bele a diót, és az egészet öntsük egy kivajazott, kb. 22 x 22 x 5 cm-es
tepsibe. 160C°-os sütőben süssük kb. 35 - 40 percig, illetve addig, míg a
közepében vékony késsel, vagy kötőtűvel végzett "szúrópróba" azt nem
mutatja, hogy jónak találtuk. Hagyjuk lehűlni, mielőtt kb. 4 x 4 cm-es
darabokra felvágnánk. Aki szereti, porcukorral is meghintheti.
Kaves-mogyoros keksz
(kb. 60 db)
500 ml (2 csesze) liszt
250 ml (1 cs) mogyoro (nem kell hamozni)
180 ml (3/4 cs) cukor
1/2 tk so
2-3 ek orolt kave
200 g
vaj
2 tk vanilia-kivonat
60 db kaveszem
A mogyorot, lisztet, sot es cukrot apritogepben egyenletesen
finomra daraljuk.
Hozzaadjuk a kavet, vajat es vaniliat, osszekeverjuk es
gyorsan simara gyurjuk.
Rudakka vagy hasabokka formazva folpackba csomagoljuk es
min.2 orara a hutobe tesszuk, meg jobb egy ejszakat pihentetni. (Fagyasztani is
lehet.)
Felszeleteljuk, tepsire rakjuk, minden kekszre 1 szem kavet
teszunk disziteskent, elomelegitett sutoben 175°C-on 10-
Mézes sütemény
Hozzávalók: 500 g finomliszt, 1,5 teáskanál szódabikarbóna, 3 tojás, 350 g méz, 80 g cukrozott citromhéj (én ezt ki szoktam hagyni), 80 g cukrozott narancshéj (ezt is), 4 evőkanál olaj, 1 csomag kotányi mézesfűszer (én csak a felét teszem bele)
1. A lisztet keverjük össze a szódabikarbónával és a mézesfűszerkeverékkel.
2. 2 tojást a mézzel keverjünk habosra keverőgép segítségével.
3. Keverjük össze a mézes tojásokat a liszttel, a finomra vágott narancs és citromhéjjal, olajjal és 3 evőkanác vizzel, dolgozzuk sima tésztává és hagyjuk legalább 1 órát hideg helyen pihenni.
4. Tegyük a tésztát lisztezett gyúródeszkára, nyújtsuk fél cm vastagra és szaggassuk ki a kívánt formákra.
5. Helyezzük a kiszaggatott süteményeket egy enyhén beolajozott tepsire, kenjük meg a tetejüket tojással. Díszíthetjük dióval mandulával. 180 C-on süssük aranysárgára.

Narancsos kuglof
Hozzavalok:
* 25 dkg margarin
* 17 dkg cukor
* 1 vanilias cukor
* csipet so
* 4 tojas
* 1-1 kaveskanal reszelt citrom es narancshej
* 4 evokanal citromle
* 11 evokanal narancsle
* 30 dkg liszt
* 1 sutopor
* 12 dkg porcukor
* kandirozott narancshej
Sutes: elomelegitett villanysutoben 180 fokon, 50 perc
Elkeszites: A margarint, a csipet sot es a vanilias cukrot,
cukrot habosra keverem. Hozzaadom a tojasokat, a reszelt citrom- es narancshejat.
Ezekkel is osszevegyitem. A csavart citromlebol 3 evokanallal, a narancslebol
10 evokanallal teszek hozza, ezt felvaltva keverem ossze a 30 dkg liszttel
(amit elozoleg elkeverek a sutoporral). Kuglofformaba ontom, es megsutom.
Melegem boritom ki, mert a maz, amit a tetejere kenek, igy fog radermedni.
Maz: A 12 dkg porcukrot elkeverem a megmaradt 1-1 evokanal
citrom- es narancslevel. A meg folyos mazba beleszorom a kandirozott kockakra
vagott narancshejat. Jo etvagyat, isteni finom!
Ehhez az adaghoz altalaban 1 citrom es 2 narancs szukseges. A forma
normal nagysagu kuglofforma, amit kivajazok. A sutemeny a narancsletol lesz
igen suru, ajanlott a mar osszekevert tesztat 10-15 percet pihentetni, igy
finomabb es konnyebb lesz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése